Betlehem élő állatokkal

Bárány, szamár, ökör, valamint egy teve is részt vesz a Meseváros betlehemes játékában a fővárosi Kossuth téren.

Az Ország Karácsonyának záróeseményeként december 22-én és 23-án láthatják a műsort a látogatók. A karácsonyi népszokást felelevenítő betlehemes előadáson mesélő mondja el a kis Jézus születésének történetét, a klasszikus zenei betétek mellett pedig népi betlehemesekből hangzanak el részletek. A betlehemes játék 12 óra és 19 óra között óránként lesz látható a Meseváros előtti téren.

A korábbi évek hagyományait követve folytatódnak a már megszokott programok a téren: a Mikulás továbbra is házában várja a gyermekeket, akiket várakozás közben krampuszok és tűzzsonglőrök szórakoztatnak.

A Meseváros látogatói utazhatnak a nagy népszerűségnek örvendő Mikulásvonaton is. A Mesevárosban szabadtéri gyerekfoglalkoztató is működik, ahol az érdeklődő kicsik és nagyok különféle népi játékokat próbálhatnak ki, emellett dalokat tanulhatnak és megismerkedhetnek a néptánc fortélyaival. Minden délután a Bab Társulat mutatja be szórakoztató műsorát. December 5. óta több mint harminc ezren látogattak el a karácsonyi rendezvényre - tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal az MTI-t.

Az Ország Karácsonya rendezvény részletes programját a www.karacsony.freeblog.hu címen olvashatják az érdeklődők.

Forrás: MTI