Barta Nóra másfél év után ismét versenyez

A spanyolországi Las Palmasban szombaton 1, vasárnap pedig 3 méteren indul a magyar műugrósport első számú képviselője, Barta Nóra, aki másfél év szünet után versenyez ismét.

"Szinte hihetetlen, de a kínai fővárosban, az olimpián léptem utoljára ugródeszkára, úgyhogy izgatottan várom a hétvégi újrakezdést - nyilatkozta pénteken az MTI-nek a 2008-as ötkarikás játékok 12. helyezettje, aki Peking után térdműtéten esett át, majd porckorongsérvvel is megoperálták. - Rendszeresen gyakorolok, folyamatosan edzek, mert már teljesen jól érzem magam, ám csak fokozatosan, kis viadalokkal kezdve térek vissza a műugrásba. A gerincem rendben van, a derekam úgy 85 százalékos, de az orvosom szerint már használható. Las Palmasban lesz módom először ellenőrizni ténylegesen, hogy milyen állapotban vagyok, miként reagál a szervezetem az ugrásokra versenykörülmények között."

Barta Nóra, akinek Európa-bajnoki ezüst- és bronzérme is van, a spanyolországi után több viadalon is rajthoz áll, az igazi próba azonban a nyári, budapesti Európa-bajnokság lesz számára.

"Odahaza, a Margitszigeten kell majd tökéletes, 100 százalékos formában szerepelnem, addig semmit se szeretnék elsietni. Türelmesnek kell lennem magammal szemben" - mondta a 25 éves sportoló.

Forrás: MTI