Az al-Kaida helyesel

Az al-Kaida feltehetőleg Jemenben élő imámja kijelentette egy interjúban, hogy helyesli a karácsonykor megkísérelt merényletet, amelyben egyik tanítványa, a nigériai Umar Faruk Abdulmutallab fel akart robbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó utasszállító gépet, de nem bíztatta őt ilyenre.

Az interjút egy szabadúszó jemeni újságíró készítette, és az Al-dzsazíra hírtelevízió internetes változatán jelent meg. "A mudzsahid testvér, Umar Faruk az egyik tanítványom. Volt vele kapcsolatom. De nem adtam fatvát (vallási rendeletet) Umar Faruknak arra, hogy ezt tegye meg" - jelentette ki Anvar al-Avlaki imám. A vallási vezető az Egyesült Államokban született, és sokáig ott is élt.

Az imám élete során visszatalált arab gyökereihez, és gyűlöletet terjesztő fanatikus hitszónok lett belőle. Állítólag élénk elektronikus levelezésben állt Nidal Malik Hasan amerikai őrnaggyal, aki tavaly novemberben a Fort Hood texasi támaszponton lelőtt 13 katonát.

A jemeni kormány már korábban tudta, hogy a nigériai az országban találkozott az iszlám vallási vezetővel, aki kapcsolatban állt az al-Kaida terrorhálózattal. Szanaa szerint elképzelhető, hogy Avlaki meghalt egy olyan támadásban, amelyet az al-Kaida jemeni szárnya ellen indítottak. Mások szerint az imám szökésben van az országban.

Nem világos, hogy miért február 2-i a dátum, amellyel az interjú szerepel az al-Dzsazíra honlapján. Az arab hírtévé nyilvánvalóan nem tette adásba a beszélgetést.
Forrás: MTI