Gúr szerint Bajnai nem kúrja el

Gúr Nándor (MSZP) szerint a válság elmúltával Magyarországé lesz az egyik legerősebb pozíció Európában, és a munkahelyek száma is mértékadóan fog nőni a szocialista párt által felkért Bajnai-kormány intézkedései révén.

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke ezt arra reagálva mondta az MTI-nek, hogy Czomba Sándor, a Fidesz szakpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján a munkanélküliségi adatokkal kapcsolatban úgy vélekedett: a szocialisták 8 év alatt 16 évvel ezelőtti állapotra süllyesztették az országot.

Azzal kapcsolatban, hogy Czomba Sándor szerint legutóbb 1994-ben volt olyan drámai mértékű a regisztrált álláskeresők száma, mint most, Gúr Nándor azt mondta, ez a szám 1993-ban még magasabb volt, pedig akkor nem az MSZP volt kormányon, és nem volt sem gazdasági, sem pénzügyi világválság.

Arra a fideszes állításra, amely szerint a kormány az igényelt 52 milliárd forintnyi munkahely-megőrzési támogatással szemben mindössze 17 milliárdot biztosított forrásként erre a célra, a szocialista politikus úgy reagált: a 17 milliárd forint csak a magyar forrás volt, ugyanis egy 30 milliárd forintos európai uniós forrású csomagot is megnyitottak. Emellett pedig a regionális munkaügyi központokon belül is voltak prevenciós pénzek - tette hozzá.

Gúr Nándor hangsúlyozta: azokat a munkahelymegtartásra beérkezett pályázatokat, amelyek befogadhatók, értékelhetők voltak, mind pozitívan fogadták. A munkahelyteremtésnek azonban akkor van létjogosultsága, ha aztán piaca is van - fogalmazott.

Megjegyezte, hogy például Szlovákiában 7,5 százalék volt a regisztrált munkanélküliek aránya a válság előtt, majd egy évvel később már 12,4 százalék volt ez a szám. Ez nagyobb ütemű emelkedés volt, mint Magyarországon - fűzte hozzá.

Az Orbán-kormány 1998-2002-es időszakával kapcsolatban azt mondta, egyetlenegy olyan év sem volt akkor, amikor több lett volna a foglalkoztatottak száma, mint 2002 és a válság kezdete közötti hét évben.

Czomba Sándor a sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy szerinte az Út a munkához program legkésőbb őszre finanszírozhatatlanná válhat. Erre Gúr Nándor úgy reagált: ez csak akkor fog bekövetkezni, ha a Fidesz kerül kormányra, ha ugyanis a szocialisták kormányoznak majd, akkor idén is biztosítottak lesznek a források.

Az MSZP-s képviselő szerint egy olyan programot támad a fideszes szakpolitikus, amely a leghátrányosabb helyzetű térségekben élőknek segít.