Kiszel Tünde a házasságot fontolgatja

Kiszel Tünde elmondta, hogy jelenlegi párjával, Károllyal sokkal komolyabb a kapcsolata, mint az utóbbi időben bárkivel. A műsorvezető úgy véli, jelenlegi párja nagyon jólelkű és intelligens ember.

Tünde elmondta, hogy már régebb óta ismerik egymást Károllyal, azonban kapcsolatuk csak két hónapja fordult komolyabbra. Szabadidejükben sokat találkoznak, a férfi már Donatellával is megismerkedett. Játszóházban is voltak együtt, és úgy tűnik, hogy a kislány elfogadta édesanyja új udvarlóját. A nyilvánosságnak nemrégiben bemutatott férfiről ráadásul kiderült, hogy Máriási Józsefnek, a Szomszédok egykori Böhm bácsijának az unokaöccse.

Az ismert médiaszemélyiség azt is elárulta, hogy Károllyal bizony szó esett már házasságról is. Sőt, a műsorvezető az elől sem zárkózik el, hogy Donatellának kistestvére szülessen. Ezennel legalább biztosra tudnánk, hogy ki is a gyerek apja.
Forrás: Storyonline