Alföldi számlagyár: még mélyebben a slamasztikában?

További több tíz millió forint áfacsalásra és mintegy negyvenmillió forint összegű pénzmosásra derült fény a Bács-Kiskun megyei számlagyár ügyében.

A vámhatóság áprilisban további tárgyi bizonyítékokat foglalt le és tíz érintettet hallgatott meg az ügyben. Ennek alapján további 26 millió forint áfacsalásra, valamint 37 millió forint összegű pénzmosásra derült fény. A számlagyárat irányító, magyar állampolgárságú férfi továbbra is előzetes letartóztatásban várja az eljárás befejezését.

A vám- és pénzügyőrség nyomozói ez év március végén leplezték le a Bács-Kiskun megyei számlagyár irányítója és az őt körülvevő elkövetői kör jogellenes tevékenységét.

A Bács-Kiskun megyei elkövetők 21 cég nevében bocsátottak ki fiktív számlákat 80 gazdasági társaság számára, főként építőipari tevékenység körébe tartozó szolgáltatásról, összesen 1,1 milliárd forint értékben. A fiktív számlákat a befogadó cégek az adóbevallásaikban felhasználták, ezzel jelentősen megkárosították a központi költségvetést. Az így felderített adócsalás elkövetési értéke 200 millió forint, a pénzmosás bűncselekmény elkövetési értéke 60 millió forint - közölte akkor Némedi Varga Éva.

A pénzügyőrök - az ország több megyéjére kiterjedően - 25 helyszínen tartottak házkutatást. Az okozott kár megtérülése érdekében a vámhatóság 220 millió forint értékű vagyont - ingatlant, készpénzt, gépjárművet - foglalt le.
Forrás: MTI