Megvan a Parlament MSZP-s alelnöke

Ujhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét jelölik az Országgyűlés alelnöki posztjára a szocialisták - jelentette be Mesterházy Attila az MSZP-frakció hétfői ülése után. A frakcióvezető tájékoztatása szerint titkos szavazással a képviselőcsoport helyettes vezetőjévé választották Szabó Vilmos külügyi államtitkárt és Puch László pártigazgatót.

Jegyzőnek Göndör István korábbi frakcióvezető-helyettest és Nyakó István szóvivőt jelölik. Mesterházy Attila beszámolt arról, hogy a kabinetek mellett létrehoznak tanácsadó testületeket azok számára, akik társadalmi munkában szeretnék szakmailag segíteni az MSZP-t. Ezeknek a munkájában vehetnek részt például azok a korábbi országgyűlési képviselők, akik most nem kerültek be a parlamentbe.

A tanácsadó testületek tagjait és elnökét a frakcióvezető kéri fel. Kitért arra: a kabinetek elkezdtek dolgozni az MSZP által elsőként benyújtandó törvényjavaslatokról. Ezeket a héten egy újabb frakcióülésen véglegesítik.

A frakcióvezető egyelőre nem kívánt reagálni arra, támogatják-e a Fidesz-KDNP frakciószövetség által már az első parlamenti napon beadandó, a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot. Úgy fogalmazott: csak azután tudják kialakítani az álláspontjukat, ha már látták a javaslat szövegét.

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva nem akart részleteket mondani a személyi döntések alakulásáról és a szavazati arányokról. Az MTI úgy tudja, a parlamenti alelnöki posztra Puch László volt a legesélyesebb jelölt, de ő a frakcióülésen visszalépett a jelötségtől. Többszöri szavazás után Ujhelyi István és Molnár Csaba kancelláriaminiszter maradt a "kalapban", kis különbséggel az előbbi kapta a több szavazatot.
Forrás: MTI