A védett madarak "védelmében"

Partifecskék számára alakítottak ki élőhelyet a Magyar Madártani Egyesület (MME) dombóvári csoportjának tagjai, az agyagos löszfalakban azonban más faj - gyurgyalag, jégmadár és kuvik - is fészkelhet.

Az MME tagjai a városhoz tartozó Kiskondapusztán egy korábban agyagkitermelésre használt löszfalat megtisztítottak a növényzettől és függőlegesre faragtak, így 300-400 pár parti fecske telepedhet meg itt - mondta az MTI-nek Nagy Sándor, az egyesület dombóvári csoportjának vezetője.
A löszfal a fecskék mellett a gyurgyalag, jégmadár, a nagyobb üregek pedig a kuvik számára is megfelelő költőhely lehet - tette hozzá.

A dombóvári madarászok a tüskei horgásztavaknál szintén egy partfalat, Gunaras és Döbrököz között pedig egy agyagbánya falát tették alkalmassá a fecskék költésére. Előbbi helyszínen korábban parti fecskék és jégmadarak fészkeltek, a Gunarashoz közeli agyagbányában pedig 30 pár jelenleg is fészkel. Az egyesület tagjai abban bíznak, hogy állományuk 50-60 párra nő, és elképzelhető, hogy a gyurgyalagok is nagyobb számban telepszenek meg.

Nagy Sándor beszámolt arról, hogy a 2010-ben az év madarának választott fecske állománya jelentősen csökkent, tavaly a májusi és szeptemberi hideg időjárás miatt a költőpárok 70 százaléka elpusztult. Ezért fontos, hogy az idei költés jól sikerüljön - mondta.

Az MME dombóvári csoportja a közeljövőben a város környékén próbaszámlálást végez, amikor megbecsülik, hogy száz lakóházra jelenleg hány költő fecskepár jut.

A folyók szakadó partjain, homokbányákban telepesen fészkelő parti fecske védett faj, egyedeinek természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

Forrás: MTI