Pusztulnak a szajgák

Tömegesen pusztulnak a szajgák Kazahsztánban: a kimúlt antilopok száma elérte a 3200-at a Hanibek-területen, ahol az állatok populációjának zöme él.

A kazah hatóságok különleges bizottságot hoztak létre a helyzet okainak kiderítésére. Az állatok felfúvódott hassal, pofájuk körül zöldes habbal szenvednek ki, s előzőleg súlyos hasmenésben szenvednek: az állatorvosok szerint ezek mérgezéses tünetek, de okaik nem ismertek. A háziállatok a térségben egészségesek.

A helyi mezőgazdasági minisztérium adatai szerint a ma már szinte kizárólag Kazahsztánban élő szajgák teljes populációja 2009-ben mintegy 81 ezer állatra rúgott, ezen belül az urali populáció létszáma mintegy 26,6 ezer egyedet tett ki.

A szajga - tatárantilop (Saiga tatarica) - az emlősök osztályának a párosujjú patások rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak családjába, azon belül pedig az antilopformák alcsaládjába tartozó faj.
A XVII. században elterjedési területének nyugati határa még a Kárpátok vonalával esett egybe. A századelőn a vadászat a kipusztulás szélére sodorta a szajgát. 1919-ben helyezték védelem alá, azóta jelentősen megnőtt az állománya, de ma már szinte kizárólag Kazahsztánbban él. 2002 óta a nemzetközi környezetvédelmi szervezetek a kritikus állapotban lévő fajok között tartják számon.

Az állat testhossza hossza 110-140 centiméter, marmagassága 60-80 centiméter, rövidke farka van, és testtömege 20-50 kilogramm. A bakok nagyobbak és nehezebbek a nőstényeknél. A nyári szőrzet gyapjas és világosbarna, a téli fehér, hosszabb és tömöttebb. Feje nagyméretű, rajta hatalmas, duzzadt orrüreg van, melynek orrnyílásai lefelé mutatnak.

A párzási időszakban a hím orra szinte ormányszerűvé nő. Csak a hímnek van szarva, amely erősen gyűrűzött, enyhén hátrafelé hajlik és áttetsző borostyánszínű. A nősténynek rendszerint nincs szarva.

A tatárantilop társas lény, 30-40 állat alkot egy csordát. A vándorlás idején a csordák egyesülnek. Egy-egy nap alatt akár 100 kilométernél hosszabb vándorutat is megtehetnek.
Forrás: MTI