"Az év üzletembere" akár magyar is lehet

"Az év üzletembere" idei világméretű díjátadó gáláján Magyarországot Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. alapítója és ügyvezetője képviseli, aki a verseny magyar győztese volt. A 2010-ben tizedik alkalommal megrendezett díjátadó június 5-én lesz Monte Carlóban - közölte a Ernst & Young kedden.

Jelenleg hat kontinens mintegy 50 országában rendezik meg a kiíró a programot. Az idén mintegy ötven jelölt verseng az "Az év üzletembere" világdíjért. A hazájukban már díjazott vállalkozók között van infokommunikációs, gyógyszeripari, gépipari vezető éppúgy, mint nyelviskola-alapító.

A nemzetközi tanácsadó cég 1986-ban, Amerikában indította útjára az "Entrepreneur Of The Year" (EOY) nemzetközi védjegyoltalommal ellátott üzleti díjat. A kitüntetést Magyarországon 2003 óta ítélik oda olyan vezetőknek, akik sikeres üzleti eredményeik mellett kitűnnek egyedi és újító megoldásaikkal, valamint megbízható, kiegyensúlyozott vezetői vállalkozásaiknak.

Magyarországon "Az év üzletembere" díjat korábban Gerendai Károly (2008), Jaksity György (2007), Bojár Gábor (2006), Demján Sándor (2005), Kürti Sándor (2004) és Csányi Sándor (2003) vehette át.
Forrás: MTI