Fábry kőkeményen nyomta

Nem szórakozott bordatörésével Fábry Sándor. Simán kiállt a kamerák elé szórakoztatni a közönséget.

Komoly pechsorozaton van túl Fábry Sándor. Három hete mikor kutyáját sétáltatta a válla rándult meg. A nagytestű eb egy másik fajtársára reagált kissé hevesen, s így megrándította gazdája vállát. Az orvos közölte: szalagszakadás történt.

A legjobb módszer ennek kezelésére az úszás. A showman irányba is állt, s strandnak indult. Ám a sok úszás eredményeként térdszalagjai nyúltak kissé meg – mindkét lábában. Nincsen, gond, mondta magában főhősünk: jöhet a biciklizés. Szentendre lett az úti cél. Ám egy szembejövő kislány valahogy nem vette észre a komoly kerékpárost, és összecsattantak. Nem is akárhogy. Fábry a lány kormányára esett, két bordája bánta.

Tovább is van, mondjam még?

Nincs azonban vége a történetnek. törött bordák ide vagy oda, evezőstúrára indult mesterünk. Az evezés után pedig újra bringára pattant, igaz a magas Duna-állás miatt a vízben is kellett kicsit tekerni.

„Úgy gondoltam, hogy azon a kicsi vízen már simán áttekerek, csak a vizesárokról feledkeztem meg, amibe konkrétan fejjel estem bele, biciklistül. Csak remélni mertem, hogy senki sem látta az akciót, hazafelé a munkások azért megkérdezték: Mi van, Sanyi bá'? Kicsit megizzadtunk?” – taglalta szerencsétlenségét az Esti Showder felvételén Fábry, amellyel hatalmas derültséget váltott ki a közönségből.

És ha ez még nem lenne elég, kis híján a színpadon is elesett, ahogy egyik vendégének próbált segíteni, mivel megtalálta azt az egyetlen pontot is, ahol el lehet botlani.