Ezer éves fő út

Római kori hadiút, a Via Militaris maradványait tártak fel Szerbia déli részén, Dimitrovgrad közelében.

A Kr.u. I. század közepén épült Via Militaris, vagy Via Diagonalis Sigindunnál (a mai Belgrádnál) kezdődött, majd elhaladt Viminacium (Pozarevac) mellett, átszelte Naissust (Nis), elért Serdicáig, azaz Szófiáig, majd Philippopolis (Plovdiv), Adrianopolis (Edirne) érintésével elérte Constantinopolist (Isztambult). A hadiút a Via Egnatián keresztül a Balkánt behálózó többi úthoz is kapcsolódott.

Via Militaris maradványaira egy modern gyorsforgalmi út építésekor bukkantak, amelynek nyomvonala egybeesik az ókori hadiútéval.

"Ez a Római Birodalom fő útjai közé tartozott" - hangsúlyozta Miroslav Lazic régész.
A kétsávos út, amelyet egyes források szerint egészen a VII. századig használták, 8 méter széles volt, s nagy kőlapokkal kövezték ki. A feltárások során rengeteg ókori lelet került elő, egyebek közt lópatkók, s harci szekerek fémtartozékai.

A tervek szerint a helyszínen régészeti parkot hoznak létre, ahol láthatók lesznek a feltárások során előkerült ókori leletek.
Forrás: MTI