Niki Belucci a Fortressen!

Túlságosan kevés női művész van a keverőpult mögött, ám ha egy remek szett egy csodás női előadó szépségével párosul, akkor panaszra nem lehet semmi ok. Ez a hölgy nemcsak külsejével hódít, hanem az eredeti keverései Közép-Európa határain túl is ismertek.

Niki sosem titkolta, hogy érdekes múltja van, hiszen miért is ne – az erotika a show része és mi ennek csak igazán örülünk. Eladóként dolgozott egy alsóneműboltban, és éppen a külsejének köszönheti, hogy felkérték aktfotózásra.

Idővel egyre pikánsabb pózokra volt hajlandó, és aztán egyszer csak a pornóiparban találta magát. Azonban nem töltött ott túl hosszú időt, fél évig foglalkozott ezzel a kőkemény biznisszel, majd pedig hátat fordított ennek a világnak, és azzal kezdett el foglalkozni, amit igazán szeret – DJ-nek lenni.

A TOP 10-es mezőnyben való tündöklése után tavaly csupán 19-ik lett, ám olyan ismert neveket sikerült megelőznie, mint Calvin Harris, Eric Prydz vagy éppen Paul Van Dyk!

A nők között azonban ő a legjobb, és erről július 17-én Ti is meggyőződhettek, mert jelen lesz a Fortress Open Air 2010 fesztiválon!

Igazi úriemberek kísérik majd őt, olyanok mint Tom Novy és Swen Weber, valamint a nemzetközi kettős Calyx és TeeBee, akik a 6 DECK Show-jukkal bizonyára ismét sikert aratnak. Itt lesz még az új zélandi Concord Dawn, de a szlovák drum and bass paletta legnagyobb úriemberei – B-Complex és L Plus.