A BÉT köszöni, jól van

A nyárra jellemző csökkenő forgalomban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX az elmúlt héten. A mutató egy hét alatt 6,92 százalékot, 1.461,41 pontot emelkedve pénteken 22.593,71 ponton zárt.

A részvénypiac forgalma az előző heti 114,48 milliárd forinttal szemben 85,99 milliárd forint volt. Igaz, a hétfői amerikai tőzsdei szünnap nyomot hagyott a budapesti kereskedésen, és a hét első napján alig a forgalom alig haladta meg a 4 milliárd forintot. Csütörtök kivételével a hét többi napján 10 milliárd forint fölött alakult a részvénypiaci kereskedés.

Csütörtökön viszont a kedvező nemzetközi hangulat és egy nagy befektető vásárlásainak köszönhetően közel 40 milliárd forintos forgalomban látványos, közel ezer pontos, 4,58 százalékos emelkedést ért el a mutató.

A heti forgalom döntő része, 62 százaléka, több mint 73 milliárd forint változatlanul az OTP-nek volt köszönhető. A bankpapír árfolyamában már az előző héten beárazták a bankadót, így annak ezen a héten már nem volt hatása. Az OTP árfolyama a héten 360 forinttal, 7,5 százalékkal nőtt, és a hetet 5.150 forinton fejezte be. A Mol nyeresége egy hét alatt 1.100 forint, 5,7 százalék volt, forgalma pedig az előző hetihez hasonlóan 17 milliárd forint körül alakult. Pénteken az olajpapír 20.500 forinton zárt.

A Richter árfolyama a héten 8,4 százalékkal 45.500 forintra emelkedett az előző pénteki záróárhoz képest, de a forgalom majdnem felére - 11,2 milliárd forintról 6,24 milliárdra zsugorodott. A másik gyógyszerpapír árfolyama - jóval kisebb, mindössze 861 millió forintos forgalomban - 5,35 százalékkal 20.050 forintra nőtt. Magyar Telekom a héten 44 forint, 6,9 százalék nyereséget könyvelhetett el. A pénteken 685 forinton záró részvény forgalma az előző heti 3,36 milliárd forinttal szemben megközelítette 5,57 milliárdot.

Az FHB kiugró, 12,4 százalékos heti növekedése annak tudható be, hogy a bank hétfőn bejelentette: 3,8 milliárd forintért megveszi az Allianz Bankot. Ennek hatására kedden az FHB 12,27 százalékos erősödéssel 1.162 forinton zárt, szokatlanul magas, 262 milliós forgalomban. Pénteken a részvény záróára 1.163 forint volt. A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX a héten 3,1 százalékot erősödött és pénteken záráskor 1.997,81 ponton állt.
Forrás: MTI