Londonderryt választották a brit kulturális fővárosnak

Az észak-írországi Londonderry került ki győztesen abból a versenyből, amelyet még az előző brit kormány hirdetett meg, így 2013-ban elsőként viselheti a britek kulturális fővárosa címet.

Az Ulster agglomerációs övezetébe tartozó település a döntőben maga mögé utasította Sheffieldet, Birminghamet és Norwichet is.

Martin McGuinness, Észak-Írország miniszterelnök-helyettese úgy véli, hogy a kitüntető cím ajándék a béke szószólói számára. McGuinness, aki maga is Londonderryből származik, nagyon büszke az eredményre, csakúgy mint a helyiek.

A csütörtöki eredményhirdetést követően pár percen belül éljenző emberekkel teltek meg Derry utcái. A helyiek reményei szerint a győzelem háromezer új munkahelyet teremt majd, Londonderry pedig egy éven keresztül sütkérezhet a rivaldafényben brit popzenei és művészeti díjátadók házigazdájaként.

Észak-Írországnak jól jött a kitüntetés, különösen a hétvégi, protestánsok és katolikusok közötti összecsapások után, amelyek a tartomány egyik legsötétebb korszakát idézték fel a belfastiak emlékezetében. Az utóbbi évtizedek Londonderryt sem kímélték meg az erőszaktól: 1972 márciusában 13 civilt öltek meg a tüntetőkre tüzet nyitó brit katonák. Az eset "véres vasárnapként" vonult be a történelemkönyvekbe.

A szigetország Liverpool sikere után kapott kedvet a cím létrehozásához. Liverpool 2008-ban Európa Kulturális Fővárosaként pezsgő és gazdaságilag virágzó településsé vált, a britek pedig szeretnék, ha más városok is hasonló kitüntetésben részesülhetnének.


Forrás: MTI