Pécs perelné a vízmű vezetőit?

Büntető feljelentést és peres eljárást helyezett kilátásba Pécs a város korábbi vízszolgáltatója, a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőivel szemben, mert álláspontja szerint megakadályozták a társaság csődeljárásáról szóló javaslat napirendre vételét - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.

Szabó Iván, a vízmű közgyűlésének a város által delegált tagja a lapnak elmondta: a cégben többségi tulajdonos önkormányzat azért javasolta, hogy jelentsen csődöt a vállalat, mert időlegesen megakadályozhatnák az ellene induló felszámolási eljárásokat.

Hozzátette, a vízműnek a csődeljárásban vállalnia kellett volna, hogy 90 napon belül kiegyezik azokkal, akiknek tartozik. Pécs kérte volna azt is, hogy a cég válasszon új vezetőséget. Szabó Iván állítása szerint a Pécsi Vízmű két legutóbbi közgyűlésén azonban szándékosan nem vették napirendre az erről szóló és szabályosan benyújtott önkormányzati javaslatot.

A Pécsi Vízműnél mindezt nem kívánták kommentálni. Az Új Dunántúli Napló úgy értesült, hogy a vízmű álláspontja szerint az első közgyűlésen nem szabályszerűen kérték az új napirendi pont felvételét, a másodikra pedig el sem mentek, holott tárgyaltak volna róla - olvasható a baranyai napilapban.

Forrás: MTI