Francia apácákkal szerződött Lady Gaga lemezkiadója

Francia bencés apácák kaptak lemezszerződést egy zenekiadótól, amely többek között Lady Gaga albumait forgalmazza. Az Avignon mellett, egy világtól teljesen elzárt kolostorban élő apácák egy nemzetközi válogatáson bizonyultak a legjobbnak, amelyben 70 kolostor énekkarai vettek részt Európából, Afrikából és az Egyesült Államokból.

"Nem kerestük a feladatot, az talált meg bennünket" - jelentette ki Abbess főtisztelendő anya, a Notre-Dame de l'Annonciation rend főnöknője. "Kezdetben aggódtunk, hogy ez hatással lehet elvonult életünkre, ezért Szent Józsefhez fohászkodtunk. És imáink meghallgatásra találtak" - fűzte hozzá. Mint hangsúlyozta: az egésszel az volt a céljuk, hogy énekükkel békét hozzanak az emberek lelkébe. A gregorián énekeket előadó apácák lemeze várhatóan novemberben jelenik meg.

A hatodik században alapított rend kolostorában szigorú szabályok között élnek az apácák: a kolostor falait nem hagyhatják el, nem fogadhatnak vendéget és csupán egy rácson keresztül érintkezhetnek a világból érkezőkkel. "A szerződést a rácson át nyújtottam be, aláírták és a rácson keresztül adták vissza" - számolt be közleményében a szokatlan eljárásról Dickon Stainer, a Universal kiadóhoz tartozó Decca lemezkiadó főnöke.

A tekintélyes lemezcég - amely olyan előadók albumait adja ki, mint Elton John, a Rollig Sones vagy Lady Gaga - a heiligenkreuzi ciszterci szerzetesek két éve kiadott lemezének sikerét szeretné megismételni. A Chant: Music for Paradise című album több mint egymillió példányban kelt el - emlékeztetett a bbc.co.uk.
Forrás: MTI