MSZP: 1600 helyen állítanak jelölteket

A Magyar Szocialista Párt a települések több mint felében, legalább 1600 helyen állít majd jelölteket az őszi önkormányzati választásokon - mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke egy felkészítő regionális választási fórumon Nyíregyházán pénteken.

Az ellenzékbe került párt hármas céllal vág neki az ajánlószelvények gyűjtésével augusztus 14-én induló kampánynak, s a legfontosabb, hogy az MSZP sokkal jobb eredményt érjen el annál, amit a tavaszi országgyűlési választásokon produkált - mondta a politikus, a szocialisták elnökségi tagja, egyéni országgyűlési képviselője. Hozzátette: nagyon fontos az is, hogy "Budapest ne essen el", megakadályozzák a fideszes Tarlós István főpolgármesteri tisztségbe kerülését, továbbá elősegítsék a minél szélesebb szövetségi együttműködések kialakulását - ahogy fogalmazott - "a demokratikus oldalon".

Szanyi Tibor az MTI-nek kifejtette: az őszi önkormányzati választási kampányban szeretnék "helyreállítani az MSZP becsületét", minél több személyes találkozón felrázni és meggyőzni a szavazóbázis tagjait, hiszen - hangsúlyozta - "az egész párt nem szenvedhet egy-két megtévedt politikusa miatt, ha egyáltalán belekeveredtek valamibe, mivel még csak gyanúról van szó". Ezzel szemben - állította - csaknem száz olyan fideszes polgármesterről, képviselő-testületi tagról tudnak, akik ellen vádat emeltek különböző ügyekben az utóbbi időszakban.

A kampányfőnök úgy véli, hogy az érintett településeken a szavazók is tudják ezt, mint ahogy azt is, hogy milyen teljesítményt nyújtottak lakóhelyükön a mostani szocialista helyi képviselők vagy polgármesterek. Szanyi Tibor szerint az eddigi MSZP-s önkormányzati vezetők és tagok "dicséretes teljesítménnyel állhatnak ki a szavazók elé az októberi új választáson".

A kampányfőnök fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az MSZP nem készül olyan "negatív kampányra, mint amilyen letaposó volt a Fideszé áprilisban", nem a lejáratás elemeire építik a szavazók megszólítását, hanem olyan jelölteket állítanak, akikről a választók tudják, biztosan számíthatnak rájuk érdekeik érvényesítésében a helyi önkormányzatokban.
Forrás: MTI