Nyolcvan esztendős lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok

A 2011-es évadban kilenc produkciót láthat a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékokon: lesz négy saját premier (két opera és két musical), tovább játsszák a már bemutatott Carment és összesen huszonegy előadást tartanak.

A fesztivál két helyszíne, a Dóm tér és az Újszegedi színpad közül a következő évadban már a második is nagyobb szerepet kap - mondta Kesselyák Gergely művészeti vezető a szerdai szegedi sajtótájékoztatón.

A jövőre fennállásának 80. évfordulóját ünneplő nyári színház a jubileum előtt tisztelegve színre viszi Madách Imre Az ember tragédiája című klasszikusát, amely a játékok kezdeti időszakának emblematikus darabja volt. A mű a szabadtéri színpadon eddig 16 nyáron 61 előadásban volt látható. Utoljára 2000-ben láthatták a nézők; a 2011-es produkciót Vidnyánszky Attila rendezi majd.

A művészeti vezető a legszebb magyar operettnek nevezte A víg özvegyet, amely szintén szerepel a jövő évi repertoárban, akárcsak az idei sikerdarab, a Kerényi Miklós Gábor által rendezett Carmen. Műsoron lesz a közkedvelt musical, a Valahol Európában, amelyet a tervek szerint egy új betétdallal kiegészülve láthat a közönség. Miután 2011 első felében Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a szervezők szeretnék felkérni Dés Lászlót egy új betétdal, az Európa Himnusza megkomponálására.

A prózai előadások után az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is megjelennek a zenés produkciók: Puccini egyfelvonásos Gianni Schicchi-je, valamint a magyar opera egyik leghíresebb képviselője, Vajda Jánosnak szintén egyfelvonásos Mario és a varázsló című darabja.

Láthatja a közönség a városhoz köthető Darvasi László művéből készült Popeye című zenés produkciót is, emellett jövőre is lesz ajándékkoncert és dixie gála a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Bátyai Edina igazgató az idei évadról elmondta: panaszra nincs ok, hiszen minden produkció sikeresen lezajlott. A látogatottság 90 százalékos volt, a két színpadon több mint 66 ezren fordultak meg a főpróbákon és az előadásokon. A bevétel meghaladta a 375 millió forintot. Mint hozzátette, a jövő évadra a jegyek árusítását szeptemberben kezdik el.

Botka László polgármester a sajtótájékoztatón elmondta: 80 év után a Szegedi Szabadtéri Játékok ismét az, aminek egykoron megálmodták. Mint elhangzott, a kilencvenes években jóval kisebb volt az érdeklődés a játékok iránt, mostanra viszont érték és különlegesség lett az előadások megtekintése.

A szegedi városvezető felidézte, hogy a játékok 2004-ben vált önállóvá a várostól, de pénzügyileg továbbra is segíti Szeged: az idei évhez hasonlóan 2011-ben és 2012-ben is 250 millió forint önkormányzati finanszírozást kap a rendezvény.
Forrás: MTI