Gotovina súlyos büntetésre számíthat

Továbbra is súlyos börtönbüntetést kér Ante Gotovina horvát tábornokra a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék ügyészsége, míg a védelem szerint fel kell menteni őt és társait a vádak alól.

Gotovinát, a törvényszék elé került legmagasabb rangú egykori horvát katonai parancsnokot és két társát - Ivan Cermak és Mladen Markac tábornokokat - az ügyészek elsősorban azért az 1995-ös hadműveletért teszik felelőssé, amely miatt 200 ezer szerb elmenekülni kényszerült horvátországi lakhelyéről, a Krajinából.

A per Hágában hétfőn kezdődött zárószakaszában a vád úgy vélte, az említett művelet során etnikai tisztogatás történt. A védelem kapcsolódó nyilatkozatai szerint a horvátországi szerbek tömeges távozását saját vezetőik tervezték meg. Szerb adatok szerint a művelet során a menekültek mellett kétezer szerb civil személy életét vesztette, és további több mint kétezren eltűntek.

Az ügyészek elismerték, hogy a művelet irányítói utasítást adtak ugyan a bűncselekmények elkerülésére, de úgy vélték, ezek betartását ők maguk sem vették komolyan. A védelem szerint a támadás kizárólag katonai célpontok ellen irányult. Gotovina egyik ügyvédje a záró vádbeszédet kommentálva az "ördög ügyvédjének" minősítette a törvényszék ügyészségét, amely szerinte csak összeesküvés-elméleteket mutatott be.

Horvátországban ma is felszabadító műveletnek tartják a történteket, és Gotovinát (két társával együtt) sokan nemzeti hősnek tekintik. Boris Tadic szerb elnök ugyanakkor egy nemrég mondott beszédében olyan bűnnek nevezte a történteket, amelyet soha nem szabad elfelejteni.

A hágai ügyészség 27 év börtönt kért Gotovinára, míg Markacot 23, Cermakot 17 évvel büntetné. A védelem mindhármuk felmentését kérte. Az ítélethirdetésre későbbi időpontban kerül sor. Gotovináék pere két és fél évvel ezelőtt kezdődött, az eljárás folyamán több mint 300 tárgyalási napot tartottak, és 140 tanút hallgattak meg.

Az évtized elején vád alá helyezett Gotovinát több mint négy évnyi hiábavaló üldözés után, 2005 decemberében tartóztatták le Spanyolországban. Elfogását annak idején az Európai Unió és a NATO is sürgette, és kézre kerülése előmozdította Horvátország EU-csatlakozási folyamatát.
Forrás: MTI