Licitáljon a festményekre!

Számos tájkép szerepel a Belvedere Szalon szombati budapesti aukcióján, ahol 163 tételre licitálhatnak a gyűjtők. A legdrágább, 18 millió forintról induló darab egy korai, 1902 körüli Gulácsy Lajos-vászon, a Ború és derű (Borús táj) című kép.

A festményt 1907-ben Temesváron állították ki, majd 2006-ban Kaposváron, a Gulácsy-emlékkiállításon láthatta a közönség. A különös fényeket és árnyakat sajátos látomássá egyesítő vászon az aukció legdrágább tétele.

A Derkovits Gyula életmű-katalógus is felsorolja a festő Hazafelé (Munkáscsalád) című, nagyméretű festményének kisebb, olaj-karton változatát. Ez a korai, 1920-ból való mű is kiérlelt alkotás, akkor született, amikor Derkovits Szőnyiékkel párhuzamosan az övékéhez hasonló Árkádia-festészetet képviselt. A mű kikiáltási ára 9,5 millió forint.

Ugyanezekből az évekből való Szőnyi István nyugalmat sugárzó, fénylő égboltú Alföldi tája, az 1,2 millióról induló korai tájkép jellegzetes Szőnyi-mű, az impresszionista fényfestés és a realizmus sajátos ötvözete.

Gyűjtői darab Berény Róbert Spanyol nő című portréja, amelyet párizsi tanulmányai után már Magyarországon festett. A 4,8 millió forintra árazott képet Pécsre, a novemberben nyíló Nyolcak-kiállításra is várják a rendezők. Márffy Ödöntől is szerepel egy táj a Nyolcak koraszakából, 1907-ből 3,8 millió forintért, míg egy másik, nagyvonalú Márffy-kép, az 1948-as Napnyugta 2,8 milliós kikiáltási áron szerepel.

Az aukción több látványos tájkép is szerepel még, például Egry József ritmikus vonalvezetésű Őszi szántása, Gadányi Jenő geometrikus szentendrei tája, Orbán Dezső tengerpartja 2,8; 1,2 és 1,6 millió forintért.

A kortársak közül El Kazovszkij, Kokas Ignác, Balogh László, ef. Zámbó István, Váli Dezső művei szerepelnek az árverésen. Grafikában Kondor Béla, Vajda Lajos, Kádár Béla, Bálint Endre, Tóth Menyhért, Kass János, Gross Arnold, Würtz Ádám rajzai mellett unikumnak számít öt korai Vaszary János-rajz a festő hagyatékát egykor kezelő Révész István festőművész gyűjteményéből.
Ezúttal mindössze két kisplasztika szerepel a kínálatban, egy Vilt Tibor-bronz és Nagy Gábor Mihály (Nagámi) gránit és krómacél kompozíciója.
Forrás: MTI