Lovas polgárőrség Diósdon

Főként az autóval nehezen megközelíthető településrészek ellenőrzése, illetve a falopások és az illegális szemétlerakóhelyek felszámolása lesz a feladata a Pest megyei Diósdon most megalakult lovas polgárőrségnek - közölte Sohajda István (Fidesz-KDNP-MDF), a község alpolgármestere.

Egyelőre nyolc lovas jelentkezett szolgálatra, akik párban, hetente kétszer 2-4 órában járőröznek majd.

Sohajda István - aki maga is részt vesz a járőrözésben - elmondta: noha Diósd közbiztonsága jónak nevezhető, az Érdi Városi Polgárőr Egyesület keretein belül munkába álló lovas polgárőrségre mindenképp szükség van. Egyrészt azért, hogy a bűnügyi mutatók tovább javuljanak, másrészt azért, mert a zegzugos, autóval nehezen megközelíthető részekre csakis gyalog, vagy lóval lehet eljutni.

Ilyen terep a betörők által kedvelt üdülőövezet és a falopásokról elhíresült mezőgazdasági terület is - említett példát az alpolgármester, aki szerint a lovas polgárőrség bevetésével gyorsabban és könnyebben leleplezhetők majd az illegális szemétlerakók is.

A lovasok saját állataikkal, ellenszolgáltatás nélkül végzik a feladatot, ruhatámogatásra is csak legfeljebb később lehet szükség. A Pest megyében egyedülálló, országosan is ritkaságszámba menő polgárőr tagszervezetbe várják újabb lovasok jelentkezését - közölte Diósd alpolgármestere.
Forrás: MTI