Balog: közmunka programmal kell felzárkóztatni a romákat

Fokozottabban bevonná a jövőben a romákat a közmunka programokba a kormány - jelentette ki Balog Zoltán azt követően, hogy roma telepeken tett látogatást vasárnap Gyöngyösön és a közeli Halmajugrán.

Ennek érdekében anonim és önkéntes módon szükséges egy olyan statisztika vezetése, amely nem csak papíron, hanem a valóságban is tükrözi a romák foglalkoztatását - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára az MTI-vel.

Ugyanakkor kívánatos a nagy állami vállalatok, illetve a roma vállalkozók bevonása a közmunka programokba, illetve fontos szemponttá kell válnia a közbeszerzések elbírálásánál a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának - tette hozzá a politikus.

Mint elmondta, látogatása során azt tapasztalta, hogy a romák sokszorosan hátrányos helyzetből indulnak a munkaerőpiacon.

A többi között már a kisdiákok nehezen jutnak el az iskolába, mert a roma telepeket nem, vagy ritkán érintik a buszjáratok, így például Gyöngyösön kilométereket kell gyalogolniuk a roma gyerekeknek.

Ugyanakkor az egyre halmozódó közüzemi tartozások is súlyosbítják a romák helyzetét - fűzte hozzá.
Ebben a helyzetben szükségesnek tartja a romák mind erőteljesebb bevonását a közéletbe azokon a településeken, ahol többségben élnek.

Például, Halmajugrán a Fidesz-KDNP támogatásával egy olyan tehetséges diplomás roma polgármesterjelölt hölgy indul, aki tenni képes a hátrányos helyzetűek felemelkedése érdekében - mondta Balog Zoltán.
Forrás: MTI