Kalapács József egy metállegenda. Nevéhez fűződik a Pokolgép együttes csak úgy, mint az Omen, a Hard és a Kalapács is. Józsi megosztotta velünk a jövőbeli terveit, de beszéltünk a múltjáról is, a hazai metálzene kezdetéről. A jótündér is feltűnik.

Finn ismerőseim egy sörözés alkalmával elmondták, hogy a magyar metal berkein belül egy énekesre tudnak igazán felnézni, aki nem más, mint Kalapács József. Mindezt a koncertek hangulatával és a közönség irányába mutatott tisztelettel indokolták. Te hogyan látod a helyzetet?

Hiánypótló
Egészen az 1980-as évek első feléig teljesen ismeretlen volt a magyar rockzenei életben. Énekesi karrierjét a Speed nevű iskolai zenekarban kezdte, majd 1982-ben egy Pokolgép koncert végén odasétált a zenekar tagjaihoz egy barátjával, Németh Lászlóval, hogy szeretne velük zenélni, egészen konkrétan énekelni. Ekkor még az együttes teljesen ismeretlen volt, nem sok koncerten voltak túl, akkoriban a basszusgitáros Paksi Endre énekelt. Józsit bevették a bandába és egészen 1990-ig a Pokolgép énekese volt, amely a '80-as évek legnépszerűbb magyar heavy metal együttese lett. Énekelni már a Pokolgép tagjaként kezdett tanulni olyan neves énektanároknál, mint Ákos Stefi, Szendrő Mária, Cseh Kató. A zenekar mellett zenés színházi darabokban (rockoperákban és musicalekben) is szerepeket kapott.

1982 és 1990 között rengeteg koncerten lépett fel a Pokolgéppel, több lemezt (Totális metál 1986, Pokoli színjáték 1987, Éjszakai bevetés 1989, Metál az ész 1990, Koncert 1990) is kiadtak, amelyek összességében több százezer példányban keltek el. 1990-ben a Pokolgép két részre szakadt, mert a két gitáros Kukovecz Gábor és Nagyfi László nem tudtak dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy a zenekar milyen zenét játszon (Nagyfi Laci mindig is keményebb zenét akart játszani), ezért Nagyfi Laci és Kalapács Józsi 1990-ben elhagyta a zenekart és megalakították az Oment. Kalács ebben a zenekarban énekelt 2000-ig.

1996-ban szólóalbuma jelent meg Kalapács címmel. Majd az Omen után saját neve alatt szervezett zenekart. Első lemezük még a korai kiadatlan Pokolgép dalok gyűjteménye volt, de a Kalapács zenekar 2002 óta rendszeresen adja ki önálló albumait és folyamatosan koncertezik. Az együttes a példakép Judas Priest előtt is fellépett annak budapesti koncertjén.

2005-ben ex-Edda tagokkal megalakította a Hard zenekart, melyben a korábbiaktól eltérően hard rockot énekelt. A sikeres formáció önálló fellépései mellett a Deep Purple előzenekarként is helyt állt. Két albumuk jelent meg, több tagcsere után azonban 2009 januárjában Kalapács feloszlatta a zenekart.
Köszönöm ezt a bizalmat, bár több embert kiemelhetnék a magyar rockéletből, akikről ezt szintén ellehetne mondani. Világ életemben úgy éreztem, hogy nem csak én kellek egy jó koncerthez, hiszen kell hozzá a körülöttem lévő zenekar és szükség van a közönség befogadására is.

A fáma szerint 1982-ben, egy Pokolgép koncert alkalmával odasétáltál az együtteshez és közölted, hogy énekelni szeretnél a zenekarban. Miért döntöttél így?

Ebben az időben már egy barátommal már énekelgettem egy ideje. Létezett egy zenekar, aminek először a szövegírója voltam, majd miután az énekese kikerült a zenekarból, én vettem át a szerepét. Akkoriban ismerkedtem meg Németh Lacival, akivel egy koncert után odamentünk a Pokolgéphez, ami ebben az időben még a Gép nevet viselte. Azt mondtuk, hogy énekelni szeretnénk az együttesben, és azt is, hogy nagyon tetszett nekünk az a lendület, amit ez a számunkra új műfaj adott. Mi a Pokolgéptől hallottunk először heavy metalt, ami még a kor hard rock zenéihez képest is jóval acélosabbnak tűnt.

Megkértek minket, hogy menjünk el az egyik próbájukra, ahol is megnézték, hogy miként tudunk együtt dolgozni. Nekem személy szerint a Pokolgép volt az első komoly együttesem, Laci viszont a Hard Rock Géniusszal öt-hat éves énekesi múltra tekintett vissza.

A Pokolgéppel tanultam meg, hogy nem csak egyszerűen fel kell menni a színpadra és énekelni, hanem vannak olyan dolgok, amire mindenképpen oda kell figyelnem. Gyakorolni is nagyon sokat kellett, volt olyan hét, amikor öt napot próbáltunk, ráadásul alkalmanként vagy 4-5 órát. Kukovecz Gabi vasszöges ostorral „ütötte”, hajtotta a bandát, ami persze ránk is fért.

A Pokolgépnek 1990-ig voltál az énekese, majd Nagyfi Lászlóval kiléptetek és megalapítottátok az Omen együttest. A Pokolgéphez számtalan, mai napig ismert - és örök - dalok fűződnek, amilyen az „Ítélet helyett” című szám is, amit Majka feldolgozott. Mennyire ismerik az emberek azt, hogy kié az eredeti szám?

Igen nagy port vert fel ez a feldolgozás ahhoz, hogy az emberekben tudatosuljon: ez eredetileg nem az ő száma, mondjuk ezt Majka sem rejtette véka alá. Én magam is időnként kacérkodom a feldolgozás gondolatával, volt is már példa a megvalósításra. A Hard együttessel feldolgoztam egy Twisted Sister dalt, ami nem egészen úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Mostanában az Akusztikával sokkal szerencsésebb vagyok. Úgy érzem, mindegyik feldolgozásunk hozzátett valamit az eredetihez.

A feldolgozás mindig egy merész vállalkozás. Majkáék is átalakították a dalt, itt-ott a szerkezetét is: új versszakok lettek betűzdelve. Majka nagyon jól ráérzett arra, hogy az a közeg, amiben ő működik, annak ez a tartalom, ez a dallam és szövegvilág - saját ízlése szerint átalakítva – maximálisan azt fejezi ki, amit nekünk jelentett a Pokolgéppel.

Elég sok támadást kaptunk a dallal kapcsolatban a saját közönségünktől, sajnos félreértették a miérteket. Nem ismerték a jogi körülményeket, minek értelmében bárki, bármit játszhat. Ha én akarnék, akár Neoton Família dalokat is előadhatnék a koncertjeimen, amiről még Csepregi Évával sem kellene egyeztetnem.

Az a lényeg, hogy a jogdíj odavonatkozó részét a megfelelő ember a megfelelő helyre befizesse. Például Seress Rezső Szomorú vasárnap című számát feldolgozta Björk, aki belerakott egy plusz refrént. Ez nem csak szövegileg, hanem zeneileg és tartalmilag is megváltoztatta az eredeti számot. Ebben az esetben illik megkérdezni a szerzőt vagy annak jogutódját a változtatásról, de ez főleg egy gesztus. Elég ritkán fordul elő, hogy az eredeti szerző ágál a feldolgozás ellen. A Mítosz című albumom intrójához Wass Alberttől csak egy szövegrészletet használtam, ám közvetve felkerestem az író örököseit, akik az USA-ban élnek. Szóbeli hozzájárulásukat kértem, amit megadtak.

Az „Ítélet helyett” nem csupán jó dal, de fontos tartalommal bír. Nem szabad gátolni, bárhová eljusson. A mai fiatalságnak ugyanazok a problémái, amelyek nekünk voltak, sőt, talán rosszabbak is. A boltok polcain több minden megtalálható, mint húsz-harminc éve, de kevesebb eszköz áll rendelkezésre a megvásárlásukhoz. A szülők éjt nappallá téve dolgoznak, emiatt a gyerekek még elhanyagoltabbak, mint valaha voltak, az igazi családi béke ritka kincs. Ez a nemzedék talán megátkozottabb, mint a miénk.


Az első szólóalbumod 1996-ban jelent meg, Kalapács címmel: az albumra sokat mondták, hogy kicsit Aerosmithes a hangzása.

A zenei ízlésvilág akkoriban főleg Mirkovics Gábornak, Zserbónak volt a sajátja, aki mind a mai napig nagyon szereti az Aerosmith-t. Amikor jóval később megalapítottuk a Hard zenekart, igyekeztem minél inkább beletenyerelni a hangzásvilágba és a zenei irányvonalba is. Ennek is - és persze a többiek ízlésének is - köszönhető a Hard végleges hangzásvilága. Igaz, hogy a Hardot megszűntettem, de nem biztos, hogy végleges a döntésem. Elképzelhető, hogy fel fogom éleszteni a magyar verziójú Hardot, mert szeretem, ám erre jelen pillanatban nincsen időm.

A Madách Színház társulatának tagja vagy, Mefisztulész szerepét játszod a Macskákból. Mennyire volt nehéz megszokni a másfajta közönséget?

Mindig sok mindenbe belevágok. Ha csak a rockzenét nézzük, egy évvel ezelőtt elindítottam egy akusztikus zenekart, ami szemben áll a zenei múltammal. Az 1996-os Kalapács album is kísérletezés volt. Valahogy így talált meg engem a színház is. Az első nagyobb kaliberű előadás az Attila – Isten kardja rockopera volt, ahova Koltay Gábor hívott be, hogy kipróbálja velem Csaba királyfi karakterét. Szörényi Levente már az én hangomra írta a szerepet az első Omen albumon hallható képességeim alapján.

Október 9-én a 20 éves fennállását ünnepli a zenekar egy hatalmas jubileumi koncerttel, melyen te is énekelni fogsz, mondhatni, te leszel az egyik meglepetés. Milyen lesz ismét az Omennel zenélni?

Biztosan nagyon jó lesz a koncert, bár az új Omennel már voltam a Pannonia Fesztiválon, igaz, most hosszabb lesz a vendégség. Az Omenből való távozásom oka a részemről történt megsértődés, hiszen az akkori tagság valami olyasmit tett velem, amit én nem kívántam tolerálni. Ismert dolog, hogy az Omennek voltak nagyon komoly mélypontjai, amit elősegített egy nagyon rossz énekes választás is. (VV Oki – szerk.) Ezzel szemben Koroknai Árpi egy nagyon jó választás volt, vele tudom elképzelni az Omen jövőjét. Az Omen most egy erős együttes, akikkel számolni kell, aminek nagyon örülök és nagyon sok sikert kívánok nekik.

A Dühös nemzedék című Kalapács válogatás ebben az évben jelent meg. Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan?

A tízéves jubileum apropóján hamarosan megjelenik egy díszdobozos verzió, amiben DVD felvételek lesznek a Kalapács zenekar koncertjeiről. Ezen kívül ez a díszdoboz tartalmazza majd az „Első merénylet” című albumot, a Kalapács zenekar tagjai által újrajátszott formában. Az „Első merénylet” anno az Ossian közreműködésével jött létre, amit mi is feljátszottunk, így végre igazi Kalapács albumként illeszthető be a lemezek közé.

Decemberben szeretném megjelentetni az Akusztika zenekar lemezét ami tizenhat dalt tartalmaz, főként a Pokolgép, Omen, Kalapács és Hard korszakaimból, illetve azokat a megzenésített verseket, amelyeket a Kormorán együttessel játszottam.

Ha megjelenne egy jótündér, mit kívánnál tőle?

Egészséget a szeretteimnek.