Újabb konfliktusforrás Izraelben

Az izraeli kormány jóváhagyta vasárnap azt a vitatott és többek között a palesztinok által élesen kritizált állampolgársági törvénymódosítást, amelynek értelmében az országban letelepedő és állampolgárságot nyerő bevándorlóknak hűségesküt kell tenniük Izrael mint "zsidó és demokratikus állam" törvényeinek betartására.

A törvény különösen felháborította az izraeli arabokat, akik az ország lakosságának egyötödét teszik ki. Mohammed Barka arab képviselő a változtatást "teljesen rasszistának" nevezte. A törvény azonban csak az Izraelben állampolgárságért folyamodó nem zsidókat érinti, tehát - ha hatályba is lép - nem érinti közvetlenül az állampolgársággal már rendelkező arab lakosságot.

Nekik nem kellene ugyan hűségesküt tenniük, viszont a más országban született házastársakra már vonatkozva a jogszabály.

Benjámin Netanjahu kormányfő azzal érvelt a jogszabály mellett, hogy az jól tükrözi Izrael lényegét egy olyan időszakban, amikor a világban sokan próbálják elhomályosítani a zsidó nép és a hazája közötti kapcsolatot. "Izrael állam a zsidó nép nemzeti állama, egy demokratikus ország, ahol az állampolgárok - zsidók és nem zsidók egyaránt - egyenlő jogokat élveznek. Aki csatlakozni akar hozzánk, annak el kell ismernie minket" - mondta.

Ahmed Tibi arab parlamenti képviselő ugyanakkor úgy vélte, a törvény célja, hogy "jogilag is megszilárdítsa az arabok alsóbbrendű státusát", illetve "elmélyítse az arab kisebbséggel szembeni előítéleteket".

Forrás: MTI