Magyar nő kapta a legjobb színészi alakításért járó díjat

A Pál Adrienn című magyar film főszereplője, Gábor Éva nyerte el a moszkvai 2 in 1 filmfesztiválon a legjobb színészi alakításért járó díjat.

A hétfő esti díjátadón Gábor Éva az elismerést Michael Rowe ausztráliai-mexikói filmrendezőtől vehette át, aki hangsúlyozta, hogy a zsűri döntése egyhangú volt. A döntnökök között volt Kira Muratova világhírű orosz filmrendezőnő is.

A 2 in 1 fesztiválon, amelynek kiemelt célja a fiatal alkotók filmjeinek bemutatása, nagy sikerrel vetítették szombaton este Kocsis Ágnes rendezését, a Pál Adriennt.

Gábor Éva, a film főszereplője az MTI-nek vasárnap elmondta: Alekszandr Medvegyev, a fesztivál programigazgatója azzal mutatta be a filmet, hogy neki ugyan nem lehetnek kedvencei, de most mégis azt kell mondania, nagyon örül, hogy üdvözölheti a fesztiválon ezt a filmet.

Noha Kocsis Ágnes nem kísérte el filmjét Moszkvába, olyan nagy volt az érdeklődés a sajtótájékoztatón, hogy a következő film vetítése egy fél órával csúszott.

Az új keletű 2 in 1 fesztivál megfogalmazott célja, hogy összehozza a szerzői filmeket a közönség érdeklődésével, igényeivel, áthidalja az ezek közötti távolságot, s hogy a jelentős alkotások sorában egyaránt mutasson be dokumentum- és játékfilmeket.

A Pál Adriennt, amely idén Cannes-ban az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című szekcióban elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját, a héten Londonban és Los Angeles-ben is bemutatják. Gábor Éva úgy tudja, a magyarországi premier januárban várható.

Forrás: MTI