Grammy-díj: Eminem tíz jelölést kapott

Tíz évvel első Grammy-jelölése után Eminem ismét régi fényében ragyog: Recovery című albumával a közönség és a szakma szeretetét is visszahódította, ezt tükrözi tíz Grammy-jelölése is, amellyel idén a rapper vezeti a rangos zenei díjra jelöltek listáját.

Az amerikai Recording Academy szerdán hozta nyilvánosságra a Grammy-jelöltek névsorát a Los Angeles-i Nokia Clubból közvetített egyórás tévéműsor keretében, amelyben többek között Mars, Katy Perry, Justin Bieber és Miranda Lambert szórakoztatta a nézőket.

Eminem az utóbbi tíz évben a világ egyik legnépszerűbb zenésze lett, de gyógyszerfüggősége miatt jókora szünetek támadtak egyes albumai között. Tavaly Relapse című lemezében számolt le belső démonaival, ami olyan hatásosnak bizonyult, hogy két Grammyt is hozott neki, tizenegyre egészítve ki díjgyűjteményét. Idén az év legnagyobb példányszámban eladott, Recovery (Gyógyulás) című albumával végleg visszanyerte vezető státusát a pop-, illetve rapzenében.
A 38 éves rapper többek között a legjobb album, a legjobb dal és a legjobb felvétel Grammy-díjára is esélyes.

Cee Lo ugyancsak meglepődött, amikor konstatálta, hogy az Akadémia két jelölést is szánt annak a dalának, amelyet az év egyik legprofánabb nótájának kiáltottak ki. A viharos karriert befutott Fuck You című dal, amit a rádiók kedvéért a szalonképesebb Forget You szövegváltozatban is el kellett készítenie, a legjobb felvétel és a legjobb dal kategóriában egyaránt a jelöltek közé került.

"Nem a rádióknak készült. A pillanat szülte, de aztán saját életre kelt, és fogalmam sem volt róla, hogy idáig jut" - örvendett a hiphop-, rap- és R&B-sztár. A szám társszerzője Bruno Mars volt, aki Eminem után a második legtöbb, összesen hét jelölést gyűjtötte be. A listavezetők közé került még a Lady Antebellum, Jay-Z és Lady Gaga is, egyenként hat-hat jelöléssel.

A Lady Antebellum countrytrió Need You Now című lemeze az év második legkelendőbb albuma lett, közel hárommillió példány fogyott belőle, ami nagy áttörést jelentett az együttesnek. A Grammy-szavazók ezt a sikert értékelték, amikor az év albuma, az év felvétele és az év dala kategóriában is esélyt adtak neki. Az együttes tavaly kapta első Grammy-díját.

Az év legjobb felvételének díjáért még B.o.B Nothin' On You című rapsikere, Bruno Mars Love the Way You Lie című száma és Alicia Key New York-himnusza, az Empire State of Mind van versenyben.

Az év albuma Grammy-díját Eminemen és a Lady Antebellumon kívül az Arcade Fire (The Suburbs), Lady Gaga (The Fame Monster) vagy Katy Perry (Teenage Dream) kaphatja meg.
Az új előadók kategóriájába a várakozásoknak megfelelően bejutott a kanadai tinisztár, Justin Bieber; kihívói között Drake, a Florence&The Machine, a Mumford&Sons és Esperanza Spalding szerepel.

A Grammy-díjakkal több mint száz kategóriában a zenei élet gyakorlatilag minden műfaját értékelik a poptól a rockon át a countryig, a hiphoptól a latin dallamokig, a gospeltől a dzsesszen át a klasszikus zenéig. A Grammy-díjak átadása február 13-án lesz a Los Angeles-i Staples Centerben.
Forrás: MTI