Minden idők legjobb színpadi színésze

Judi Dench színésznőt választotta meg minden idők legnagyszerűbb színpadi színészének a brit közönség.

A The Stage című színházi hetilap olvasóinak szavazatai alapján összeállított névsor első tíz helyén álló színészóriások legtöbbje még ma is él, ami azt jelzi, hogy a közönség velük találkozik leggyakrabban a színházakban.

Az előkelő ranglista második helyen Maggie Smith, a harmadikon Mark Rylance, a negyediken Ian McKellen végzett. A nagy nevek sorában található Laurence Olivier, Paul Scofield és John Gielgud. A nyolcadik helyre Michael Gambont, a kilencedikre Vanessa Redgravet, a tizedikre pedig az 1983-ban elhunyt Ralph Richardsont választották az olvasók.

"Alig jutok szóhoz, minden esetre ez egy olyan megtiszteltetés, amely miatt érdemes élni" - mondta a 76 esztendős Dench, aki legutóbb Titániát alakította Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának Peter Hall féle újragondolásában - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Alistair Smith, a The Stage szerkesztője szerint a hetilap 130 éves történelmében most először fordult elő, hogy ilyen típusú szavazást indítottak. A kezdeményezés "azoknak a tehetségeknek a hosszú sora előtt tiszteleg, akik alakításaikkal valósággal felszentelték a színpadot". Az olvasók tíz héten keresztül szavazhattak kedvenc színpadi színészeikre - hangoztatta.

Dench 1957-ben debütált színpadon, amikor a liverpooli Old Vic társulatban Ofélia szerepét osztották rá.

A színésznő több Lawrence Olivier-díjjal (szám szerint héttel) büszkélkedhet mint bármelyik másik előadó és legemlékezetesebb szerepei közé tartozik Zeffirelli Júliája 1960-ban, a Kabaré első londoni Sally Bowles-a 1968-ban, Lady Macbeth figurája Trevor Nunn 1976-os produkciójában, Kleopátra 1987-ben, és 1995-ben Desiree Armfeldt karaktere Stephen Sondheim Kis éji zene című musicalében.
Forrás: MTI