Véget ért a tehetséggondozási program

Egyéves tehetséggondozási és családsegítő programban vehetett részt 69 gyermek és 20 család 2010-ben a debreceni önkormányzat két gyermekotthonában - számoltak be az intézmények vezetői hétfőn sajtótájékoztatón a városban.

Farkas Ágnes, a debreceni Gyermekvédelmi Intézmény és Stefán Györgyné, a Reménysugár Otthon vezetője szerint az EU által támogatott 20 millió forintos programmal olyan lehetőségekhez jutottak a halmozottan hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek, amelyekhez máskülönben biztosan nem tudtak volna. Ezek között voltak a megnövelt óraszámú idegennyelvi képzések, illetve azok a foglalkozások, amelyeket a gyerekek érdeklődésének és tehetségének megfelelően szerveztek meg.

Kiemelték, hogy a családjuktól külön élő gyermekek esetében a tanulmányi eredmények javítása és képességeik fejlesztése volt az elsődleges cél, de szerveztek táborozást, utazásokat, úszásoktatást, tánc és karate különórákat is.

Különlegessége volt az Adj esélyt magadnak című programnak a gyerekek személyiségfejlődését segítő tréningek szervezése: a "Herkules-terápia" révén például a gyerekek archaikus történetek és a nem írásos kultúrák rituális gyakorlatát ismerhették meg. Az intézményigazgatók szerint az ebben részt vevő, fiatalok a különböző élethelyzetekbe kerülve fejleszthették problémamegoldó képességüket és növelhették az önbizalmukat, "hiszen maguk is hőssé válhattak egy időre" - mondták el a szakemberek.

A bentlakásos otthonokban élő gyerekek a különórák és foglalkozások miatt nem maradtak ki az iskolai képzésből. Azok pedig, akik családilag vettek részt a programban erősíthették az szülőkkel való kapcsolatukat, és a közös élmények miatt szüleikre továbbra is családtagként tudnak tekinteni, még ha nem is élnek együtt - hívták fel a figyelmet.

Forrás: MTI