Milliós kilakoltatás

A pekingi hatóságok elrendelték annak a hozzávetőleg egymillió embernek a kilakoltatását, akik a kínai főváros bombabiztos földalatti óvóhelyein bérelnek hajlékot maguknak.

A lakhatóvá tett földalatti menedékhelyek kibérlése egy alternatív megoldást jelentett azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy normális otthonhoz jussanak a fővárosban, ahol a lakások négyzetméterenkénti ára sokszor meghaladja a 3 ezer dollárt (630 ezer forintot) is.

A kínai vezetés 2008-ban hivatalosan is engedélyezte ezeknek az óvóhelyiségeknek a kiadását, ellenben idén december közepén a lakás- és városépítési minisztérium rendeletet hozott a bérbeadások felfüggesztéséről.

Az intézkedés heves tiltakozást váltott ki, és az érintett óvóhelyi "lakások" gondnokai a Peking központjában található Csaojang (Chaoyang) parkban összegyűlve követelték a rendelet visszavonását, amely január 20-át jelölte meg a kiköltözés határidejeként. A tüntetést egy órával később már fel is oszlatta a rendőrség, különösebb rendbontás vagy erőszakos cselekmény azonban nem történt.

Csou Hsziangping, az egyebek mellett a búvóhelyek bérbeadását engedélyező pekingi polgárvédelmi hivatal (MBCD) egyik magas rangú tisztségviselője a Global Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy az intézkedés nem a Pekingben munkát vállaló migránsok elűzését célozza, hanem éppen azt, hogy az érintett területek felújítását követően ezek az emberek biztonságos körülmények között lakhassanak.

Pekingben, a város föld alatti haszonterületének 31,5 százalékán, mintegy 6 ezer pincehelyiséget használnak lakásként, melyekért havonta - bérleményként - átlagosan 75,5 dollár (közel 16 ezer forint) bérleti díjat kell fizetni. A lakhelyek azonban rendkívül zsúfoltak és egyáltalán nem biztonságosak.

Forrás: MTI