Meddig terjed még a forradalmi láz az arab világban? Lehet-e demokrácia ezen a vidéken? Mit szeretne a Nyugat és Izrael? Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk arról, vajon ki nevet majd a végén.

Az USA és a Nyugat úgy tűnik, dilemmában van az arab világ eseményei kapcsán. Mi ennek az oka?

Az amerikai befektetés Egyiptomban huszonnyolc milliárd dollár. Az USA odaküldte korábbi nagykövetét, de ez semmit nem ér, amikor ilyen népfelkelés van egy országban. Az Egyesült Államok abból indult ki, hogy akkor folyósítja továbbra is az egymilliárd háromszázezer dolláros segélyt Egyiptom részére, ha Mubarak teljes demokráciát vezet be. Tehát megszünteti az erőszakot, teljeskörű szólásszabadságot ad, párbeszédet folytat az ellenzékkel és megerősíti a gazdaságot. De hát ilyen csak az esti mesében van vagy Svédországban, az arab világban ezt lehetetlen megcsinálni.

Az USA bár támogatja Mubarakot, aki a leghűségesebb szövetségesük volt az arab világban, távolodnak tőle, és keresik a kapcsolatot az ellenzékkel.

Mégis úgy tűnik, mintha hatalmon akarnák tartani Mubarakot…

Nem tudják már hatalmon tartani. Az USA abból indul ki, hogy egy átmeneti kormány jön majd létre Al-Baradei vezetésével. És utána néhány hónappal a hadsereg valamelyik olyan tagja veszi át a hatalmat, aki Mubarakkal nem járatódott le.

Irán abban reménykedik, hogy – ahogy fogalmaztak – létrejön egy „iszlám Közel-Kelet” a rendszerváltások nyomán. Netanjahu is attól fél, hogy megerősödnek az iszlamista erők. Mennyire reális ez?


Az irániak rendkívül ügyesen keverik a kártyákat. Az iráni tévében azt mondták, Egyiptomban választaniuk kell az embereknek a világi hatalom és a vallás között. Előbbit Mubarak képviseli, a vallást pedig a nép.

Az biztos, hogy az iszlamista erők megerősödnek, de ezek országonként mást jelentenek. Egyiptomban a Muzulmán Testvériségnek egymillió tagja van, ami meglehetősen nagy erőt képvisel. A kormányzati hatalom közelébe jutnak majd, de elég értelmesek ahhoz, hogy első körben ne akarják átvenni a teljes vezetést, mert akkor komoly erőkkel kerülnének szembe belföldön és külföldön is.

Ön szerint lehetséges, hogy demokráciák jönnek létre a despotikus uralom helyén?


Nem. Nincsenek meg a feltételei. Az arab viszonylatokban lesznek változások, ezek viszont amerikai vagy európai aggyal nem értelmezhetők. Az araboknak egészen más a demokrácia-felfogása.

Nem félő, hogy mindez olyan polgárháborús helyzethez vezet, mint amilyen Libanonban van?

Libanonban attól ilyen a helyzet, hogy különböző törzsek, különböző népcsoportok állnak egymással szemben.

Ez azért elég sok arab országról elmondható…


Nem, ez három-négy arab országban, például Jordániában, Jemenben van még így. Észak-Afrikában nem. Az igaz, hogy nem egységes sehol sem az ellenzék, de jelenleg Egyiptomban és Tunéziában is koalícióra léptek egymással.

Meddig tarthat egy ilyen koalíció?


A történelemben a koalíciók mindig időlegesek, de ennek felbomlása ne mindig vezet polgárháborúhoz. Általában ilyenkor a gyengébb feleket kiszorítják a hatalomból.

Milyen hatással lehetnek
az izraeli-palesztin kérdésre ezek a változások?

Ez a kérdés rendkívül felerősödik majd, amikor ezek a népfelkelések győzedelmeskednek. Izrael alapvető célja, hogy az Egyiptommal és Jordániával megkötött békeszerződések megmaradjanak. Nyilvánvalóan radikálisabb mozgalmak kerülnek majd hatalomra, tehát idővel átértékelik az Izraelhez fűződő kapcsolataikat. Annál is inkább, mivel a Muzulmán Testvériségnek a Hamász a testvérszervezete.

A folyamat megállíthatatlan
"Egy tunéziai zöldséges halála olyan szikrát lobbantott fel, hogy Marokkótól az iráni határig beindultak a tüntetések és népfelkelések. Ennek vannak egyrészt közös okai: a demokrácia-deficit, munkanélküliség, demográfiai robbanás, rendkívül nagymértékű középréteg-lesüllyedés, élelmiszerárak drasztikus növekedése

Emellett vannak országonkénti különbségek is. Egyiptomban az arab világ vezető hatalma, mindhárom szomszédjával rendkívül feszült a viszonya. Jemenben a lakosság 40 százaléka síita, akiket Irán támogat. Jordániában szeretik és tisztelik a királyt, de az országnak csak egyharmada ún. jordán, a maradék palesztin menekült, tehát a konfliktus adott. Szíriában a lakosság 10 százaléka tartozik a síitákhoz, és éppen ez a réteg gyakorolja a hatalmat, ezért a lakosság többsége nem érzi magáénak a rendszert. Libanonban polgárháborús állapotok vannak, a kormányzatban képtelenek megállapodni."