Szmogba és szemétbe fullad Záhony

Az új ukrán vámtörvénynek köszönhetően tüzetesebben vizsgálják át a határhoz érkező kamionokat, ami megnöveli az átlépési időt. Az intézkedés következményeiről Háda Imrével, Záhony polgármesterével beszélgettünk.

Záhony számára mit jelent az ukrán szigorítás?

Súlyos problémákat: egyrészt a kamionsofőrök ebben a hidegben folyamatosan használják a fűtést, aminek következtében nő a környezetszennyezés.

A másik nagy probléma abból fakad, hogy a kamionosok itt élik az életüket, és mivel folyamatosan menni kell előre, nem hagyhatják el a vezetőfülkét. Emiatt viszont óriási a szemét. Legtöbbször ez az út szélére kerül, aminek az összegyűjtése, és az elszállíttatása minket terhel.

A négyes út túlterhelt, a kamionsor ott áll rajta, a helyiek nehezen tudnak közlekedni tőlük, mert szűkebb a hely. Ráadásul nálunk a határátkelőhely bent van a város belterületén, a közelbe lakóházak, ingatlanok vannak.

Milyen hosszan áll a sor?

Most „csak” Tiszabezdédig áll. Tegnap még nyolc-tíz kilométeres volt a sor, ma már csak hat kilométer hosszan várakoznak a kamionok.

Mit tudnak tenni?


Az alapvető gond megoldása nem az én kompetenciám. Valamilyen diplomáciai ráhatást kellene gyakorolni, hogy a határátkelés gyorsabb legyen, ugyanúgy, ahogy az ezt megelőző időszakban volt.

Ha nem sikerül ezen változtatni, és ilyen nagy lesz a kamionforgalom, akkor javasolni fogom, hogy térjenek vissza a kamionterminál működtetéséhez.

Ez most nem működtetik?

Nem erről van szó. A határ előtt magánkézben van egy kamionterminál, ahova 200 kamion is befér. Ez évekig működött, ott volt a vámkezelés is. És tízesével hagyhatták el a terminált, és rögtön átmehetettek a határon.

Ott tudtak a kamionsofőrök étkezni, tisztálkodni, tudták, hogy mikor kerül rájuk a sor. Sokkal kulturáltabb megoldás volt, mint a mostani. Évekkel ezelőtt volt egy szerződés a tulajdonossal, amelyet nem hosszabbítottak meg, amikor lejárt.

Záhony nem profitál ebből a bagy forgalomból?

Nem. Sokan kevés gázolajjal érkeznek, mert odaát akarnak tankolni, de ha esetleg kifogynak az üzemanyagból, akkor is csak két-három litert tankolnak. Kiszámolják, hogy mikor érnek át, és csak annyit vesznek.

Korábban is volt időszak, amikor nagy volt a forgalom, akkor mit tettek?

Próbálkoztunk: néha kaptunk plusz támogatást, sikerült elérni, hogy közkukákat helyezzenek ki az út mellé, illetve ott volt az említett terminál.

Záhony története
A településről az első írásos adatok a 14-15. századból valók. A 14. században a nádori bíróság e településen tartott törvényszéket Ung, Bereg, Ugocsa és vármegyék számára.

A település a XV. században Agócsi Péter birtokába került. 1476-ban a település keleti része a a Homonnai család tulajdona volt. A 18. század végén földesura, Homonnai Drugeth János záhonyi birtokát elcserélte Csicseri Orosz Jánossal.

Az Ung vármegyéhez tartozó település 1860-tól került közigazgatásilag Szabolcs vármegyéhez. A trianoni békeszerződés után lett határátkelőhely.