Hadüzenet a gyógyszerhamisítóknak

Hosszas várakozást követően a napokban megtartotta első ülését a WHO gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportja. A tagállamok képviselőiből álló szervezet meghatározta mind a WHO, mind a munkacsoport tevékenységének fő irányait.

Tavaly májusban határoztak egy gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport létrehozásáról az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagjai. A munkacsoport első ülését tavaly decemberben tartotta volna, ám a találkozó megvalósítására csak a napokban került sor.

A szervezet felállításáról azt követően döntöttek, hogy több esetben is felmerült, a WHO túlzott hangsúllyal szellemitulajdon-védelmi szempontból szemléli a hamisítás kérdését, és nem koncentrál eléggé annak egészségügyi hatásaira.

A találkozó során született megállapodásokat a tagállami munkacsoport egy jelentésben összegezte, amelyet ez év májusában mutatnak majd be hivatalosan az Egészségügyi Világgyűlés (WHA) ülésén. A SecuringPharma értesülései szerint a jelentésben meghatározták a WHO és a munkacsoport gyógyszerhamisítás elleni tevékenységének fő irányait.

Eszerint a WHO feladata a tájékoztatás és a tudatosságnövelés, normák és szabályok megállapítása, továbbá szakmai és technikai segítség nyújtása a hamisítás által érintett országok számára. A munkacsoport feladata lesz, hogy megbízható adatokat gyűjtsön a hamisításról, kidolgozzon egy átfogó adatbázist és egy hamisítványok felbukkanására figyelmeztető nemzetközi riasztó rendszert, továbbá, hogy a problémákra felhívja a kormányzati szervek és hatóságok figyelmét, és ösztönözze őket a hamisítás elleni fellépésre.

A munkacsoport tagjai felé elvárás, hogy közreműködjenek a biztonságos gyógyszerellátást biztosító nemzeti rendszerek kidolgozásában és fejlesztésében, dolgozzanak ki példákat a legjobb gyakorlatokra, segítsenek azonosítani a nemzeti szabályozásokban azokat a hiányosságokat, amelyek a betegek számára veszélyt jelenthetnek. Mindezen felül feladatuk, hogy technikai segítséget nyújtsanak a hatósági és egészségügyi képzési programok, továbbá minőségellenőrző laborok felállításában.

A munkacsoport találkozójának kritikus kérdése volt a gyógyszerhamisítás egységes definiálásának megvitatása, valamint a Gyógyászati Készítmények Hamisítása Elleni Nemzetközi Munkacsoport (IMPACT) további szerepének eldöntése.
Forrás: HENT Hírlevél