Egyre több a májerkedő

Egy év múlva az okostelefont használók aránya már meghaladja az egyharmadot, s innentől kezdve felgyorsul és megállíthatatlan lesz az átállás a magyar piacon is - derül ki a Xallis Consulting legfrissebb, februári kutatásából.

Az ezer fős, országos, 14 év feletti lakosságot megkérdező reprezentatív kutatás szerint az emberek 20 százaléka válaszolta azt, hogy okostelefont használ, 3 százalék bizonytalan, hogy telefonja minek minősül. Az elemzés szerint már most megfigyelhetőek úgynevezett fogyasztói szupercsoportok, amelyek a többieknél korábban váltanak az új technológiára, így okostelefonra is.

Ilyenek például a vállalkozók és vállalati vezetők, akiknek 60 százaléka használ oksotelefont részben presztízs okokból, részben pedig azért, mert szerintük segíti a termelékenységet. A havi 300 ezer forint nettó jövedelemnél többel rendelkezők 51 százalékának van okostelefonja, alapvetően azért, mert interneteznek vele, illetve azért, mert az ilyen mobiloknak több funkciója van.

Az okostelefont előnyben részesítik a diákok is, akiknek a 33 százaléka a játék és a közösségi oldalak használata miatt vásárol okostelefont, illetve azért, mert kíváncsi az újdonságokra.

A kutatás szerint bár a fogyasztók számára vonzó az okostelefon, mint kifejezés, az, hogy mit is takar ez a fogalom, már nem egyértelmű.

A válaszok alapján az eszköz "szemmel láthatóan" kívánatos, ezért a kutatók azt várják, hogy az elkövetkező egy évben 60-70 százalékkal nő az okostelefont használók száma.

A kutatás szerint az okostelefon elterjedtsége meglepően egyenletes az ország egyes részein: a fővárosban, Kelet-Magyarországon és Nyugat-Magyarországon egyformán 19,3 és 20,1 százalék között van. Külön érdekes, hogy hajszálnyival Kelet-Magyarország vezet Nyugat előtt - áll a közleményben.

A településméret azonban nagyon erős befolyásoló tényező: a megyei jogú városokban százból 28-an, míg a városi joggal nem rendelkező településeken mindössze 7-en rendelkeznek ilyen telefonnal. A kis települések lemaradása azonban közel sem végleges, pont itt várható a legdinamikusabb növekedés: 1 éven belül megduplázódik a kutatás szerint a használók száma.
Forrás: MTI