Megindulhat a lassú kamatcsökkentés

Megfelelt a piaci és elemzői várakozásoknak az alapkamat 7 százalékon tartása, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint az EU/IMF tárgyalások lezárultáig a kamatszint tartása indokolt, az év második felében pedig megindulhat a lassú kamatcsökkentés.

Jobbak vagyunk

A legutóbbi kamatdöntés óta jelentősen erősödött a forint árfolyama, csökkentek a hozamok és a kockázati felárak, így nem okozott meglepetést az alapkamat szinten tartása - kommentálta a döntést Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője.

Véleménye szerint a reálgazdasági folyamatok nem indokolnak szigorúbb kamatpályát, így a pénzügyi stabilitási folyamatok lehetnek leginkább hatással a kamatdöntésre a következő hónapokban. Ez utóbbit pedig elsősorban az IMF-fel és az EU-val tervezett tárgyalások kimenetele, valamint az európai adósságválság és az ezzel kapcsolatos nemzetközi hangulat változásai befolyásolhatják.

Kivárásra kell játszani

Suppan Gergely szerint a hitelkerettel kapcsolatos megállapodásig a kivárás tűnik indokoltnak, így kedvező esetben nem lesz szükség szigorításra, az év közepétől pedig lassú és fokozatos kamatcsökkentési sorozat is lehetségesnek tűnik. Amennyiben sikerül megállapodni a hitelkeretről, az év végére 6,50 százalékra csökkenhet az alapkamat, különösen, hogy a jövő év első felére a 3 százalékos inflációs cél továbbra is elérhetőnek tűnik.

Pintér András, a Budapest Alapkezelő elemzője szerint az MNB döntése megfelelt a várakozásnak a januári - akkor némi meglepetést okozó - tartás és az azóta eltelt időszakban bekövetkezett piaci folyamatok tükrében.

Az alapkezelő megítélése szerint amíg sem az inflációs kilátásokat, sem az EU/IMF tárgyalásokat illetően "nem tisztul a kép", addig a monetáris tanács részéről a kivárás, a kamatszint változatlanul tartása volt a leglogikusabb döntés. A mostani döntés azt tükrözi, hogy a tanácstagok többsége továbbra is a tárgyalások relatíve gyors és zökkenőmentes lezárására számít.

Az elemző kifejtette, hogy a döntés szempontjából továbbra is Magyarország kockázati megítélése a legfontosabb tényező, ebből a szempontból pedig pozitív fejlemény volt, hogy a forint euróval szembeni árfolyama az elmúlt hetekben a 290-es szint környékén stabilizálódott, illetve hogy folytatódott a magyar CDS-árak csökkenése is. A görög tárgyalások elhúzódása ellenére változatlanul támogató a nemzetközi környezet is, amit a feltörekvő piacokra irányuló tőkebeáramlás is tükröz.
Forrás: MTI/HírExtra