Tankcsapda a toppon

A nemrég csatlakozott új gitárossal, Sidlovics Gáborral tavaszi turnéra indul a Tankcsapda; az egyik legnépszerűbb magyar rockzenekar idén egy DVD-vel kiegészített könyvet és egy új stúdióalbumot is kiad.

"Nemcsak zenét, akár szövegeket is írhat Sidlovics Gábor, aki a Zanzibárból érkezett. A tankcsapdás hangzás megmarad, de az új tag biztosan alakít rajtunk, hiszen csatlakozásával bennünk is új energiák szabadultak fel" - mondta Lukács László, a debreceni csapat énekes-basszusgitárosa a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

A zenekar februárban jelentette be, hogy a 19 év után a Tankcsapdából távozó Molnár Levente "Cseresznye" gitárost Sidlovics váltja. "Nem kérdés, hogy nagyon sikeres éveket éltünk meg együtt, de a zenei elképzelések akkor tudnak működni, ha az emberi oldal is működik" - fogalmazott Lukács László.

Április 5-én Gödöllőn indul az együttes 13 állomásos tavaszi turnéja, amelynek részeként 19-én az új helyre költözött Zöld Pardonban a nyitás nulladik napi rendezvényén is játszanak. A Tankcsapda májusban a zenekarról szóló - DVD-vel kiegészített - könyvet ad ki, ez egy fotóalbum lesz, amely az elmúlt tizenkét évből válogat, a DVD-n egy 2009-ben rögzített klubkoncert szerepel majd.

Októberre új stúdiólemezt terveznek; egy új dal, az ország mai közérzetével foglalkozó, szókimondó, M.A.F.V. című szám már meghallgatható a neten, klipje pedig megnézhető. (Lukács László az MTI kérdésére elmondta: nem készítenek "rádióbarát" változatot a dalból.)

"A szám kemény és nyers, azt akartuk megörökíteni benne, amit nagyon sokan érzünk mostanában. A készülő lemezen nem mindegyik dal lesz ilyen, ha egy szóban kellene jellemezni a formálódó anyagot, az energikus szót használnám" - jegyezte meg Lukács. Fejes Tamás dobos hozzátette: egyfajta best of album várható, olyan értelemben, hogy a Tankcsapda kemény és lágy oldala is jelen lesz az új szerzeményekben.

A Tankcsapda 1989-ben alakult Debrecenben, eddig tizenkét albumot készített. Az együttes huszadik születésnapján, 2009-ben a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján több mint 35 ezer ember előtt adott koncertet. Legfontosabb lemezeik: A legjobb méreg (1992), Jönnek a férgek (1994), Az ember tervez (1995), Ha zajt akartok! (1999), Agyarország (2001), Élni vagy égni (2003).
Forrás: MTI