Az LMP lojális igazgatókat akar

Az LMP beigazolódni látja azokat a korábbi félelmeit, amelyek szerint tavasszal erőltetett ütemű kádercsere kezdődhet az iskolákban - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Osztolykán Ágnes.

Manuális

Az ellenzéki politikus pártja nevében arra szólította fel a kabinetet, hogy "hagyjanak fel a kézi vezérléssel, hagyják végre békén az iskolákat".

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke úgy látja, hogy a "kézi vezérlés" előkészítése a köznevelési törvény megváltoztatásával kezdődött, mert abban deklarálták a tantestület és az iskolaszék jogkorlátozását az igazgatói kinevezések kapcsán. Utal az arról szóló januári bejelentésre is, hogy március végén akkor is megszüntetik az államhoz átkerülő középiskolákat vezető igazgatók megbízatását, ha azok addig nem töltötték ki ciklusukat.

Nem jött össze

Osztolykán Ágnes azzal folytatja, hogy ezekre a posztokra szűk határidővel pályázatot írtak ki, több helyen azonban a hivatalos közlések szerint nem vezetettek eredményre, így azokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium érvénytelenítette, majd március végén a kormány hozott egy rendeletet annak érdekében, hogy ideiglenesen az állam az "általa kiválasztott embereket nevezhesse ki az intézmények élére".

A képviselő szerint az iskolaigazgatók év eleji felmentése is önkényes lépés volt, a helyükre kiírt pályázatok indoklás nélküli érvénytelenítése és a felülről történő kinevezések pedig egyértelművé tették: az "oktatásirányítás kizárólag lojális, rendszerhez hű igazgatókat akar látni az iskolák élén".
Forrás: MTI/HírExtra