Az angol szakok tarolnak

Az elmúlt évihez képest 24 százalékkal többen jelentkeztek angol nyelvű képzésre a Budapesti Metropolitan Egyetemre. A METU-t első helyen választók száma összességében is nőtt, 4 százalékkal – továbbra is ez az intézmény a legnépszerűbb magánegyetem hazánkban.

. A július 26-i ponthúzás után a kimaradóknak vagy a magukat most elhatározóknak is marad esély, hiszen a pótfelvételi eljárásban augusztus 7-ig akár a legnépszerűbb szakokra is beadhatják jelentkezésüket.

A legidősebb felvételiző 61 évesen járna a Budapesti Metropolitan Egyetemre. A példa nem is olyan meglepő, ugyanis országos tendencia, hogy a 27 év feletti korosztályból is egyre többen döntenek úgy, hogy felsőoktatási tanulmányokba kezdenek. Számuk az idén országosan 23 ezerre nőtt a tavalyi 19 ezerről. A Budapest Metropolitan Egyetemen is érzik a növekedést, a 27 év feletti jelentkezők aránya meghaladja a 10 százalékot.

„A METU-n már korábban is meghaladta az országos átlagot a 27 év feletti felvételizők aránya. Tapasztalataink szerint vannak közöttük, akik korábbi diplomájukat szeretnék más képzési területtel kiegészíteni, vagy azért mert jelenlegi munkájuk eltér alapvégzettségüktől vagy mert élethosszig tartó tanulásban gondolkoznak. Továbbá ide tartoznak a karrierváltók és azok is, akik ekkora találják meg, hogy mit szeretnének valójában tanulni. A 27 év feletti jelentkezők közül sokak számára a szakmai előrelépés feltétele a diploma” – mondja Dr. Papp-Váry Árpád, a Metropolitan Egyetem rektorhelyettese.

A főiskolából egyetemmé vált magánintézmény felvételi adatai szerint egyre többen jelölik meg első helyen a METU-t. Az alapképzések esetében ez 6%-os, a felsőoktatási szakképzések esetében 11%-os növekedést jelent. A METU-n az angol nyelvű képzések népszerűsége nőtt leginkább: a tavalyi adatokhoz képest 24 százalékkal többen jelöltek meg angol nyelvű képzést, első helyen pedig 60 százalékkal többen, ami kiugróan magas arány.

A magyar nyelvű képzések közül az országosan legnépszerűbb három alapszak kivétel nélkül megtalálható a METU képzési palettáján is. Ezek a gazdálkodás és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint a turizmus-vendéglátás. Ugyancsak népszerű a duális képzési forma, idén 35 százalékkal nőtt az erre jelentkezők száma az egyetemen. Ez nem meglepő, hiszen a képzés magában foglal egy 3 és fél éves gyakorlati időszakot is, ami azt jelenti, hogy már pályakezdőként is szakmai tapasztalatot tudnak felmutatni, könnyebben helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon.
Forrás: avantgarde.hu