Kenyér és fesztivál

Megszegik a magyarok kenyerét, a munkabemutatókon felelevenítik a régi hagyományokat és színpadi produkciókat mutatnak be augusztus 20-án Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban - jelentették be a szervezők pénteken, sajtótájékoztatón.



A kenyérfesztivál kiemelt ünnep a zalaegerszegi szabadtéri kiállítóhely életében: a Göcseji Falumúzeum 1968-ban, éppen augusztus 20-án nyitotta meg kapuit. Az intézmény már a kezdetektől arra törekszik, hogy a népi gazdálkodás fordulóit egy-egy nagy rendezvénnyel még emlékezetesebbé tegye - hangsúlyozta Kostyál László múzeumigazgató-helyettes.
A falumúzeumban augusztus 20-án szegik meg a Magyarok kenyerét, de a résztvevők idén pékmester útmutatásával is süthetnek kenyeret.

Buzsáky Ferenc, a Korona pékség vezetője elmondta: az új, zalai kenyér hagyományos technológiával készül, kemencében sütik ropogósra. A cipókhoz ötórás kovászt használnak, majd dagasztáskor kevés, jó minőségű sóval ízesítik, a pékek "simogatják", kézzel formálják a kenyereket. Ügyelnek arra, hogy szépen piruljon, az igazi kenyérnek ugyanis sütés után "cserepesedik a kérge, a régi szólás szerint ilyenkor a szépen sült kenyerek szinte beszélgetnek egymással" - idézte fel Buzsáky Ferenc.

A pékek munkája nagyban függ attól, hogy milyen minőségű kenyérgabona terem. A learatott búza zöme már raktárakban van, a termésből a Sok millió búzaszem összeköt című mozgalom keretében évről évre egyre több gazdálkodó adományoz a terményéből a "közös kenyérhez" - mondta el Bóbics László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei szervezetének osztályvezetője.

Szólt arról is, hogy a zalai gazdák 12,5 tonna termést ajánlottak föl jótékony célra, de a búzagyűjtés még nem fejeződött be: augusztus 20-ig a megye három gyűjtőpontjára - Zalaegerszeg ságodi városrészében, Csörnyeföldön és Zalaszentgróton, a tüskeszentpéteri malomban - várják az adományokat.

Egyre gyakoribb, hogy akik nem tudják megtermelni a kenyérgabonát, búzát vásárolnak, hogy csatlakozhassanak a gyűjtéshez. Az adományokból megsütött új kenyeret a rászoruló gyermekek közt osztják majd szét - ismertette.

A Göcseji Falumúzeumban augusztus huszadikán 10 órától várják a látogatókat a kenyérfesztiválra. A szervezők hagyományőrző programokkal készülnek a rendezvényre: megnyitják a kovácsműhelyt, a nap vendége lesz a Sólyom Íjász Egyesület, játszóházakat, munkabemutatókat tartanak.

Délután hagyományőrző, folklóregyüttesek váltják egymást a színpadon: fellép az Aranykapu Zenekar és a Fokla gyermek néptánccsoport, koncertet ad az Énekmondó együttes és a Babra zenekar.

Rendhagyó program lesz a hőlégballonozás: a múzeum melletti parkolóból hőlégballon száll majd a magasba, a kisorsolt utasok "kötött lebegésen" vehetnek részt.
Forrás: MTI