Donald Trump, ez a kétségbeejtően korlátolt marha megvonná a klímakutatásra szánt pénzt a NASA-tól mondván, nincs is globális felmelegedés.

Nincs szükség politikailag korrekt éghajlatkutatásra– indokolta meg Donald Trump egyik vezető kampánytanácsadója, Bob Walker, hogy a megválasztott elnök miért tervezi azt, megvonja a központi költségvetésből utalt támogatásokat a NASA Földdel kapcsolatos kutatásaitól.

Ez egyet jelent azzal, hogy az űrhivatal a jövőben nem folytathat majd kutatásokat a globális felmelegedéssel és a klímaváltozással kapcsolatban, pedig a világ tudósai most nagyban hagyatkoznak a NASA hőmérsékleti, légköri és az időjárással kapcsolatos egyéb méréseire.

Walker a Guardian cikke szerint elmondta: úgy látják, a NASA szerepe az űrkutatásban van, nem pedig a földi éghajlat vizsgálatában. Úgy vélem, szükség van az éghajlatkutatásra, de ez egy erősen átpolitizált terület, ez pedig aláássa a kutatók munkájának nagy részét. Trump döntései alapját komoly tudományos munkák adják majd, nem az átpolitizált tudomány – érvelt tovább.

Nem azonnal, azaz jegelik még

Azt is elmondta, hogy várhatóan nem azonnal lövik le a folyó kutatásokat, hanem megvárják, míg kifutnak. Nem is hagynak fel a klímaváltozás vizsgálatával, de más szervezetekre bízzák majd. A jövő évi költségvetésben kétmilliárd dollárt szánnak a területre, s ezt várhatóan még megnyirbálják.



A NASA-nál nemcsak az okozhat problémát, hogy nem tudják majd kutatni, hogyan változik az éghajlatunk, de a mérések járulékos hozadéka fontos lehet az űrkutatásban is. Például segíthet a Mars kolonizálásában, ha tudjuk, hogyan lehet belenyúlni a klímába, de segíthet a földön kívüli élet megtalálásában az, hogy tisztába kerülünk vele, pontosan milyen molekulákból következtethetünk az életből adódó tevékenységekre.

Trump lépése, ha megvalósul, egyáltalán nem meglepő: az elnökválasztási kampány alatt ez a barom alak azt mondta, hogy a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás egy hoax, amit a kínaiak találtak ki.

A teljesen idióta elnök első terve ráadásul az volt, hogy minél hamarabb kihátráljon az ENSZ által tető alá hozott tavaly novemberi párizsi egyezményből, amelyet még Barack Obama elnök vállalt be annak minden kötelezettségével együtt. Nevezetesen az Egyesült Államoknak is csökkentenie kell a szén-dioxid-kibocsátását.

Igaz kedden már arról beszélt, hogy szerinte is van kapcsolat az emberi tevékenység és az éghajlat állapota között, ezért nyitott a kérdésben. 
Forrás: MNO/HírExtra