Csökkenő vásárlási kedv

Jókora negatív meglepetést okozott ma a Központi Statisztikai Hivatal, amikor nyilvánosságra hozta az októberi kiskereskedelemi forgalmi adatokat. Míg az elemzői konszenzus éves szinten 4,3 százalékos emelkedést várt, a növekmény csak 2,6 százalékos lett.

 

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 4,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben pedig 1,2 százalékkal emelkedett.

„A gyenge október némiképp visszahúzta az eddigi erős 2016. évi teljesítményt, így az idei év első tíz hónapját tekintve 4,8 százalékkal bővült az ágazat értékesítési volumene. Az igazán fontos részleteket nem látjuk, de az előzetes adatokból az kiderül, hogy nem csak egy-egy terület gyengélkedett, hanem általánosságban csökkent a vásárlói kedv” – értékel Virovácz Péter, az ING makrogazdasági elemzője, a hvg.hu-n.

A negyedik negyedéves gazdasági teljesítményre vonatkozó első adat tehát kedvezőtlen lett, és amennyiben a héten megjelenő ipari teljesítményről szóló adatközlés is gyengélkedésre utal, akkor könnyen lehet, hogy – az ING mostani várakozásának megfelelően – alacsonyabb sebességben ragadt a gazdaság az év utolsó hónapjaiban. „Messzemenő következtetéseket persze nem érdemes levonni egy adatból, mindenesetre ez alátámasztja az ING jelenleg pesszimistának tűnő, 1,9 százalékos negyedik negyedéves GDP-előrejelzését” – teszi hozzá az elemző.

MTI, a kormánymédia

Érdekes tény, hogy míg az adatok egyértelműen elmaradnak a várttól, addig a Magyar Távírati Iroda a KSH adatait mint pozitív hírt közli. Az általuk hozott hírben meg sem említik, hogy az eredmény fele az előzetesen kalkuláltaknak, csupán annyit írnak, hogy az október volt a leggenygébb hónap.
Forrás: MTI/hvg.hu