Night Lovell az A38-on

Először Budapesten a cloud rap színtér egyik legnagyobb ígérete, Night Lovell!

Az alig húsz éves rapper-producert az összes trendvadász oldal elkönyvelte már a következő Travis Scottként, eddigi két mixtape-je pedig ott van a kortárs hiphop legizgalmasabb megjelenései között: másnapos trollszörnyként imbolygó-dübörgő basszusok, a műfajra jellemző szanaszét csúszkáló alapok, szintetizátorok valamint Sherman hol fojtogatóan angstos és sűrű, hol Future-t idézően szaggatott ritmusú szövegelése egyből feltették Ottawát is a rap térképére. Az élő fellépései pedig a korai Odd Future-t idézően súlyosak, szóval nem érdemes kihagyni az első hazai klubkoncertjét!

Akárcsak a januárban – szintén az A38-on – fellépő OG Maco, Night Lovell is ott van a legkeresettebb rap/trap-arcok között, pedig még igazi nagylemeze sincs. Sőt: saját bevallása szerint csak azért kezdett el beateket írni és feltölteni Soundcloudra, mert unatkozott.

Hasonló okokból kezdett rárappelni az általa gyártott alapokra; így született meg az első száma, a Dark Light, amit hamar fel is kapott az internet újdonságokra mindig éhes fele. A 2014-es debütáló mixtape-en, a Concept Vague-n már olyanok működtek közre, mint Bine, Kid Indigo vagy Fifty Grand, a Pigeons & Planes pedig találóan úgy jellemezte a tizenöt számos anyagot, mint „egy éjféli utazást egy apokaliptikus hip-hop világban”. Máshol pedig Earl Sweatshirt neve került elő, nem véletlenül: a horrorcore elemeivel is flörtölő hangulat, Night Lovell beborult flow-ja és az élőhalottakat is felverő basszusok miatt a Concept Vague bátran odatehető a Doris mellé.

Red Teenage Melody


Idén pedig megérkezett a folytatás is, a Red Teenage Melody, ami már a megjelenés hetében bekerült az iTunes Top 20-ba. A második mixtapere pedig épp csak annyi változott, amennyi a szintlépéshez szükséges: maradt a nyers és hatásos trap-rap, mint alap és a fiatal, feltörekvő producerek (többek közt Dylan Brady, Blank Body és glocque segített be), de Lovell már bátrabban kísérletezik mind a flow-jával, mind a hagyományos dalstruktúrákkal – utóbbira jó példa az apokaliptikus Just Tryna, vagy az eddigi legsúlyosabb száma, az I'm Okay. Így nem túlzás azt állítani, hogy talán most utoljára láthatjuk egy fülledt klubkoncerten a kortárs rap egyik legnagyobb ígéretét…

...akinek élő fellépéseiről mindenki csak szuperlatívuszokban beszél! Élőben ugyanis Night Lovellben egyszerre van meg MF Doom karizmája és Tyler, The Creator nemtörődöm attitűdje. A lemezeken morózusnak tűnő rapper a színpadon igazi energiabomba, akinek basszusnehéz klubslágerei garantáltán nem hagyják majd, hogy csak állj ott és bólogass.
Forrás: A38