Kihalnak az emberszabású majmok

A következő 25-50 évben az emberszabású majmok jelentős része örökre eltűnik. Főleg, ha a világ nem tesz semmit a megmentésükért – figyelmeztet egy tekintélyes szakértői csoport. Több lemúr- és majomfaj populációja már most pár ezresre zsugorodott.

 
A fajokra a legnagyobb veszélyt a mezőgazdasági területek folyamatos növelése, az irtás és a legeltető állattartás jelenti. A vadászat és az illegális állatkereskedelem, valamint a bányászat és az útépítés is csökkenti az állatállományt. A Science Advances című lapban több mint 500 emberszabású állatfaj állapotát foglalta össze 31 szakértő, elsősorban az ENSZ adatai, illetve a Természetvédelmi Világszervezet veszélyeztetett fajokat regisztráló vörös listája alapján.

A lemúrok és majmok több fajának populációja néhány ezer példányra csökkent. A hainani gibbon nevű kínai majomfajból például kevesebb mint harminc példány él – mondta Paul Garber, az Illinoisi Egyetem kutatásvezető antropológusa.

Összesen négy ország ad otthont a világ emberszabású majomfajai kétharmadának: Brazília, Indonézia, Madagaszkár és a Kongói Demokratikus Köztársaság – írja az MTI.

Az emberszabású majmok információval szolgálnak az emberi evolúcióról is, és persze fontos szerepet játszanak az ökoszisztémában, amelyben élnek. Ahhoz, hogy ezek az állatok megmeneküljenek, a szegénységet is le kell győzni, a fajok élettere ugyanis általában egybeesik az erőteljesen növekedő lakosságú, alacsony jövedelmű területekkel.

Hacsak nem cselekszünk, az emberi eredetű természetkárosítás folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben fogja csökkenteni a főemlősök biodiverzitását – fogalmaznak a kutatók. A folyamatot ezzel együtt még most sem későm megállítani szerintük, ehhez azonban azonnali lépések lennének szükségesek.
Forrás: index.hu