Szükségállapot a szomszédban - holttestek a csatatéren

A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok kedden is nehéztüzérséggel lőtték a Donyeck melletti, ukrán ellenőrzésű Avgyijivka települést, ahol a harmadik napja tartó heves harcok következtében megszakadt az áramellátás, nincs ivóvíz, sem fűtés, ezért szükségállapotot hirdettek - közölte Pavlo Zsebrivszkij Donyeck megyei kormányzó kedden Facebook-oldalán.

Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt napban a kelet-ukrajnai harcok övezetében összesen három ukrán katona vesztette életét - közülük kettő az avgyijivkai harcokban -, továbbá 24-en sebesültek meg. A szóvivő helyesbítette korábbi jelentését, közölve, hogy január 29-én nem öt, hanem négy ukrán katona esett el.


Se Istent, se embert


A Donyeck megyei kormányzó szavai szerint az avgyijivkai lakásokban alig 16-17 Celsius-fok van. Bejelentette, hogy szükségállapotot hirdettek a településen. A megye ukrán ellenőrzésű részén koordinációs központot hoztak létre a városvezetés tagjai, valamint rendfenntartók, mentést végzők és helyi vállalatok képviselőinek részvételével.

Katasztrófa!

Egyes hírforrások szerint Avgyijivka egy részéből buszokkal megkezdték a lakosság kimenekítését. Zsebrivszkij később pontosított, miszerint az intenzív osztályokon fekvő betegeket és a rokkantakat evakuálták eddig, a város nagyszabású kiürítéséről egyelőre nem született döntés, de felkészültek erre is. Avgyijivkának jelenleg körülbelül 12 ezer lakosa van.

Közben kijevi értesülések szerint a szakadárok ellenőrizte Donyeck egyik bányájában megszakadt az áramellátás, és 203 bányász a mélyben rekedt.

Holttestek a csatatéren

A kijevi hadműveleti parancsnokság keddi közlése alapján a szakadárok az elmúlt napban 71-szer lőtték a frontvonal mentén az ukrán katonák állásait. A parancsnokság tűzszünetet ajánlott a szemben álló feleknek, hogy elvihessék a korábbi rohamokban elesett fegyvereseik holttesteit, a szakadárok azonban erre még nem adtak választ. A megye kormányzója arról számolt be, hogy a déli órákban is folytatódtak az Avgyijivka elleni szakadár támadások.


Nem, ő nem a jóságos Mikulás


Zorjan Skirjak, az ukrán belügyminiszter tanácsadója Facebook-oldalán felderítési értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy az elmúlt három napban mintegy 80, elesett "orosz katona és donyecki terrorista" holttestét szállították a szakadár ellenőrzésű megyeszékhely halottasházaiba.

Eduard Baszurin, az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság egyik katonai vezetője saját erőinek felderítési információira hivatkozva viszont azt állította a DAN szakadár hírügynökségnek, hogy az elmúlt két napban a kijevi jelentésekkel ellentétben valójában 78 ukrán katona esett el és 76 sebesült meg.

Ukrajna a hibás...?


Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az UNIAN ukrán hírügynökség tudósítása szerint - keddi moszkvai sajtótájékoztatóján - Kijevet vádolta a kelet-ukrajnai konfliktus újabb kiéleződésével. Szavai szerint "megbízható információk" arról tanúskodnak, hogy az ukrán fél tüzérségi támogatással szakadár területre támadt, a lázadók ezért ellentámadásra kényszerültek Avgyijivkánál.


Az agresszorok ellen védekeznek


Az ukrán sajtóhírek alapján Avgyijivka azért stratégiai jelentőségű, mert a településen át fut az egyetlen út, amely összeköti a szakadárok által uralt Donyeck és Horlivka városát. Az út egy része viszont az említett településnél ukrán ellenőrzés alatt áll.
Forrás: MTI