A migránsok már a spájzban vannak?

A határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorítása azért szükséges, mert a migránsok kiismerték a korábbi szabályokat - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Tuzson Bence közölte: eddig négy hétig lehetett a tranzitzónában tartani a bevándorlókat, utána be kellett őket engedni az országba. Az érintettek azonban akkor is fellebbezéseket nyújtottak be, ha ez nem volt megalapozott, így idővel nyitott táborokba kerültek Magyarországon, ahonnan viszont "eltűntek", ami biztonsági kockázatot jelentett - ismertette.

Az új szabályok értelmében a migránsoknak a tranzitzónában kellene megvárniuk kérelmük jogerős elbírálását, továbbá nemcsak a határtól számított nyolc kilométeres sávból, hanem az ország egész területéről vissza lehetne kísérni őket a tranzitzónába.


Egyedül, szülők nélkül?


Egy méltányolható kivétel lenne: a 14 év alattiak ügyét az Európai Unió területén vizsgálják majd - tette hozzá az államtitkár.

Úgy fogalmazott: számítanak rá, hogy az új szabályozást mind Brüsszel, mind a bevándorláspárti szervezetek támadják majd.

Tuzson Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán azt mondta, várhatóan nem csökkenni, hanem nőni fog a jövőben a migrációs nyomás. Hangsúlyozta: a biztonság a legfontosabb, és kiemelt szempont, hogy Magyarországon ne tartózkodjanak ellenőrizetlen, bizonytalan státuszú emberek, akiknek nem ismert a céljuk.
Forrás: MTI