Fizessenek a gazdagok!

Az MSZP "Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!" programja mellett érvelt Botka László, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula pártelnök szerdán Békásmegyeren, "utcafórumon".

 
A program keretében 300 milliárd forintot csoportosítanának át évente az adórendszer keretében a gazdagoktól a szegényebbek részére - jelentette ki Botka László. Ez azt jelenti, hogy aki 100 millió forint feletti vagyonnal rendelkezik, az fizessen vagyonadót; progresszíven adóztatnák azt, akinek a jövedelme meghaladja a havi egymillió forintot, illetve luxusadó fizetésére köteleznék azt, aki például 10 millió forintnál drágább autóval rendelkezik - ismertette a március közepén bejelentett programjuk főbb elemeit a politikus.

Mint mondta, az emberek döntő többsége tudja, hogy a kormány állításával ellentétben nem teljesít jobban az ország. A háztartások fele vagyontalan, az emberek kétharmada kiszolgáltatott anyagi helyzetben, napról napra él - fűzte hozzá az ellenzéki politikus, Szeged polgármestere.

Kijelentette: a Fidesz-kormány csupán papol a középosztályról, hiszen minden intézkedésével a magas jövedelműeknek kedvez, és az átlagos jövedelemmel rendelkezők a legmagasabb terheket viselik az egész Európai Unióban. Ebben a helyzetben az MSZP programja a különbségek csökkentéséről szól - tette hozzá.

Szerinte egyértelmű, hogy a Fidesz-kormányt vagy a szélsőjobb vagy egy baloldali program képes leváltani. Az emberek döntő többsége kormányváltást akar, ez pedig az MSZP felelőssége - mondta Botka László.

Molnár Gyula a fórumon úgy vélekedett: miközben több millió ember máról holnapra él, a kormány fordított Robin Hoodként működik, amit elvesz a szegényektől, azt a gazdagoknak adja. Ezzel szemben a szocialisták azt gondolják, hogy a tehetősebbek vállaljanak többet, a többi között az egészségügy és az oktatás fejlesztésének érdekében is - tette hozzá.

Úgy vélekedett: a változás politikai főszereplője az MSZP és a köré szerveződő erők. 2018-ban leváltják a jelenlegi hatalmat és egy új Magyarországot fognak építeni - mondta Molnár Gyula.

A politikusok a békásmegyeri Csobánka téren rendezett fórumon 100-150 érdeklődő között kérdésekre is válaszoltak.
Forrás: MTI