Orbán Európáról álmodik

Orbán Viktor szerint az EU-nak változnia kell, hogy Európa maradjon a legjobb hely a világon, és ahhoz, hogy az Európai Néppárt (EPP) vezethesse ezen az úton, a pártnak is változnia kell, és most egy lépést tett ebbe az irányba.

 

A kormányfő az EPP kétnapos máltai kongresszusának csütörtöki második napján kijelentette: el kell fogadni az intellektuális és politikai harcot a baloldallal, nem kell félni a baloldal kritikájától, amikor "populistának hívnak minket", mert tudjuk, hogy nem vagyunk azok. Szavait a hallgatóság nagy tapssal fogadta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az EPP-nek Európa zászlóshajójának kell lennie, olyan pártnak, ahol van helye a nemzeti büszkeségnek és a keresztény identitásnak.

Megjegyezte: a baloldalnak világos akcióterve van Európa megváltoztatására, de az végzetes lenne Európa számára.

A miniszterelnök kifejtette: Európa jövője árnyékot vet Európa jelenére, ez az oka annak, amiért a radikális pártok teret nyerhettek a világ legsikeresebb kontinensén is. Kiemelte: ma Európának versenyképességi, migrációs, biztonsági, demográfiai és külpolitikai válsággal kell szembenéznie, továbbá gondot okoz az ukrajnai és a balkáni helyzet is.

Migráció = terror?

A kormányfő szerint a migráció a terrorizmus trójai falovának bizonyult, és a liberális politikai korrektség nyelve képtelen megérteni a migráció valódi veszélyeit. Hozzátette: az Emberi Jogok Európai Bíróságát is sürgősen meg kellene reformálni, mert a döntései veszélyt jelentenek az európai emberek biztonságára és meghívólevelet a migránsoknak.

A miniszterelnök emlékeztetett: Közép-Európa évtizedeken át szenvedett a kommunizmus és a szovjet megszállás miatt, és hálásak a térség országai, amiért csatlakozhattak az EU-hoz. Európa a világ legjobb helye, "egyelőre" - jelentette ki.

Úgy vélte, a jövőt illetően komoly veszélyek állnak fenn, erről őszintén és nyíltan kell beszélni, mert ez a feltétele a sikeres jövőnek.

Orbán Viktor megjegyezte: a migránsok inkább párhuzamos társadalmakban akarnak élni, mint a többségi társadalom részévé válni. Közép-Európa álláspontja szerint ha így megy tovább, muzulmán többség lesz Nyugat-Európában még a mi generációnk életében - közölte. Hozzáfűzte: a Nyugat "ideológiai nyomás alatt" tart minket, miközben Közép-Európa meg akarja reformálni a migrációs politikát.

Kijelentette: Magyarország megvédi az EU határait, anélkül, hogy nagyobb hozzájárulást kapna ehhez az EU-tól, és közben támadások is érik Brüsszel részéről. Ez az igazi szolidaritás - mutatott rá.

A kormányfő megerősítette, hogy minden jogi eljárást az EU területén kívül kellene elvégezni, és míg segíteni kell azoknak, akik bajban vannak, a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van, nem pedig a bajt idehozni.

Úgy látja, az EU külpolitikáját is meg kell reformálni, erről is őszintén kell beszélni, még ha fájdalmas is. "Nagy hibákat követtünk el", az uniós külpolitika hozzájárult a Közel-Kelet és Észak-Afrika destabilizációjához, és nem mentség, hogy ezt az Egyesült Államokkal együtt tettük - fogalmazott.

Orbán Viktor hangoztatta: fel kell ébredni, új európai külpolitika kell, ahol a stabilitás áll a középpontban. Kiemelte továbbá a Nyugat-Balkán stabilitásának jelentőségét is, ennek érdekében pedig fel kell gyorsítani az érintett országok európai integrációját.

Orbán Viktor az Európai Néppárt máltai kongresszusán kétoldalú megbeszélést folytatott Pedro Agramunttal, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnökével, Lulzim Bashával, az Albán Demokrata Párt elnökével, Jyrki Katainennel, az Európai Bizottság munkahelyteremtéssel, növekedéssel, beruházásokkal és versenyképességgel foglalkozó finn alelnökével, Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellárral, Nikola Gruevszkival, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) vezetőjével, Simon Busuttillal, a máltai Nemzeti Párt elnökével, Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel, Bojko Boriszov ügyvivő bolgár miniszterelnökkel, Petro Porosenko ukrán elnökkel, valamint Silvio Berlusconi volt miniszterelnökkel, az ellenzéki jobbközép Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt vezetőjével.
Forrás: MTI