Botka összerántaná az MSZP-t - mellékesen az országot is

Élhető, igazságos ország megteremtését ígérte hatalomra kerülése esetén az MSZP miniszterelnök-jelöltje országjáró körútja egri állomásán kedden.

 "A célunk közösen megteremteni egy olyan új, igazságos, demokratikus Magyarországot", ahol lehet élni és biztonságos jövőt tervezni - jelentette ki Botka László a "Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!" elnevezésű utcafórumon néhány száz ember előtt.

A következő egy év legfontosabb feladata "a kormányváltó többség" számára elfogadható, kormányzóképes alternatívát kínálni - mondta, hozzátéve: ehhez "nagyon karakteres, határozott, a többség érdekeit képviselő, valódi baloldali és szocialista" programra van szükség.

Kijelentette: mivel az összes demokratikus ellenzéki párt szavazóinak száma alig haladja meg a Fidesz szavazóiét, a választási győzelemhez összefogás szükséges. Ez azonban nem elégséges feltétel, a sikerhez "újra el kell nyernünk annak a sok százezer választónak a bizalmát", akiket 2010 előtt a baloldal elveszített - mondta Botka László.


Játék: találja meg Botka Lászót


Hangsúlyozta: ehhez garanciát kell adniuk arra, hogy a munkavállalókat, a bérből és fizetésből élőket, a nyugdíjasokat és a pályakezdőket képviselik, valamint hogy tanultak a korábbi hibákból és megígérik: még egyszer azokat nem fogják elkövetni.

Elkeserítő a helyzet

Mint mondta, azért hirdettek új programot, mert elkeserítő a helyzet Magyarországon. Egy nemrégiben készült felmérés szerint a háztartások fele lényegében vagyontalan, másik 45 százalék pedig az otthonán kívül legfeljebb egy kocsival rendelkezik.



Mindössze 5 százalékról mondható el, hogy az európai középosztály szintjén él. Mindez azért van, mert a Fidesz-kormány az elmúlt hét évben minden döntésével a legmagasabb jövedelműeknek kedvezett és növelte az átlag alatti jövedelműek terheit - vélekedett Botka László.

Molnár Gyula MSZP-elnök arról beszélt: amit az elmúlt hetekben országjáró körútjuk során éreztek, az mára valósággá vált azzal, hogy Budapesten és a nagyvárosokban emberek tízezrei fejezték ki: elegük van a jelenlegi hatalomból. Mindez már régen nem a Közép-európai Egyetemről, hanem arról szól, hogy az emberek hiányolják a demokráciát, a vélemény, a sajtó és az oktatás szabadságát. A többség változást akar. Az igazi kérdés csak az, ők kire adják majd voksukat - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
Forrás: MTI