Erdogan rendesen "beparázott" Trumptól?

Meggyőződésem, hogy Donald Trump amerikai elnökkel "új fejezetet" nyitunk Ankara és Washington kapcsolatában - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök egy isztambuli rendezvényen pénteken.

A két NATO-tagország közötti viszony a szíriai helyzet rendezésére vonatkozó nézeteltérések miatt az utóbbi hónapokban feszültté vált. Különösen amiatt, hogy Washington a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyvereseit támogatja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban, miközben Ankara az YPG-t is terrorszervezetnek tekinti.

Ankara szerint az YPG a Törökországban 1984 szakadár felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ága.



Erdogan kiemelte: az YPG-nek nyújtott amerikai segítség kárt okoz a két ország szövetségének.

Az utóbbi napokban több összecsapás történt a török hadsereg és az YPG között a török-szíriai határon.

Önzőség, rasszizmus áll a háttérben?

Recep Tayyip Erdogan hangoztatta: ellenzi, hogy az YPG részt vegyen az Iszlám Állam szíriai fellegvárának tartott Rakka felszabadításában. Hozzátette: washingtoni látogatásán alternatív javaslatot tesz majd az offenzívára.



A török államfő úgy vélekedett, hogy a hadművelet Törökország, az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció számára nem jelenthet nehézséget. Információi szerint Rakkában az IÁ mintegy 2500-5000 terroristája tartózkodik.

Szabad Kurdisztánt!

Erdogan a beszédében ismét szóba hozta, hogy az YPG önálló kurd állam létrehozására törekszik Észak-Szíriában. Nyomatékosította: Törökország ezt soha nem fogja megengedni. Ankara ellene van Szíria felbomlásának - tette hozzá.

Mint mondta, úgy látja, hogy Trump határozottabb álláspontot képvisel a terrorizmusellenes harc terén, mint az előző washingtoni adminisztráció.




A török államfő ezen felül arra is kitért, hogy az Egyesült Államoknak vagy le kell tartóztatnia vagy ki kell adnia Törökországnak azt a Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot, akit Ankara a tavaly júliusi puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tesz.

"Az a tény, hogy a Pennsylvaniában élő Gülen szabadon folytathatja tevékenységét, komolyan nyugtalanító" - fogalmazott.

Erdogan kifejtette: az amerikaiaknak meg kell érteniük annak a veszélynek a mértékét, amellyel Törökország szembenéz, és ki kell fejezniük szolidaritásukat.

A török államfő közvetlenül Kínába tervezett hivatalos útja után, május 16-án utazik tovább az Egyesült Államokba, ahol kétnapos látogatást tesz. Erdogan és Trump először találkozik személyesen azóta, hogy az amerikai elnököt január 20-án beiktatták hivatalába.
Forrás: MTI