Kétszázezer migráns érkezésére számítanak

Kétszázezer ember érkezésére készült fel az olasz belügyminisztérium az év végéig: a menedékkérőket a tervek szerint szétosztják a tartományok között, az illegális bevándorlóknak kiutasítótáborokat hoznak létre júliusig - írta az olasz sajtó kedden.

A La Repubblica című napilap értesülése szerint a belügyi tárca pontos ütemtervet dolgozott ki a helyzet kezelésére. Év végéig 200 ezer vagy ennél is több ember érkezésével számolnak, miközben már jelenleg is mintegy 180 ezer menedékkérő vagy illegális bevándorló tartózkodik a különböző olaszországi befogadóközpontokban. Év eleje óta több mint 43 ezren érkeztek az országba, ez majdnem negyven százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Többségük Nigériából, Bangladesből és Guineából érkezett.

Az érkezőket - akik majdnem kivétel nélkül a dél-olaszországi partokon kötnek ki - az olasz tartományok között akarják szétosztani, megnövelve a migránskvótákat. Lombardiában, amely eddig is a legtöbb migráns fogadta be, év végéig az eddigi 25 ezer helyett 28 ezer embert helyeznek el, Campaniában pedig az eddig 16 ezer helyett 19 ezret.



A kétezer lakosnál kisebb önkormányzatoknak 6 migránst, a kétezer lakosnál nagyobbaknak minden ezer lakosra 3,5 embert kell befogadniuk, míg a nagyvárosoknak - amelyeket már eddig jobban megterheltek - 2 migránst minden ezer lakos után. Az önkormányzatok továbbra is önkéntes alapon fogadhatnak be menedékkérőket: eddig a mintegy 8 ezer olasz városból 2880 csatlakozott. A befogadott személyek után az önkormányzatok napi 35 eurót kapnak, valamint más költségvetési támogatást, adókedvezményeket. 

"Börtönben" a migránsok


Ezzel egy időben a belügyminisztérium megkezdi az úgynevezett kiutasítóközpontok (Cpr) kiépítését az illegális bevándorlók kitoloncolására. Júliusig 11 központ készül el - írta a Corriere della Sera című újság. A kiutasítóközpontokat a lakott területtől távol, repülőterek közelében alakítják ki, ahonnan gyorsan, kis csoportokban tudják hazaszállítani a menedékkérelemre nem jogosult migránsokat.



Minden tartományban egy-egy központot hoznak létre: Lombardiában például a volt Montichiari-kaszárnyában, Lazio tartományban az eddig is migránsközpontként működő Ponte Galeria táborában, Szardínián egy volt börtönben.

Az első tizenegy kiutasítóközpontban összesen 1100 embert tudnak majd elhelyezni.
Az olasz belügyminisztérium már korábban kidolgozta új migrációs rendszert, benne a menedékkérelmek elbírálásának szigorításával és az illegális bevándorlók kiutasításának felgyorsításával, és áprilisban a római parlament is elfogadta azt.
Forrás: MTI